Kult

Stresszoldásnak kultúra, mondta Leena Lehtolainen,a kedvenc finn írónőm a minap a munkahelyen szervezett wellness napokon. Ez a hét az én hetem, mondtam otthon, hogy a párom (inter)aktív finn tanfolyamai véget értek. Ma én voltam finn órán, hosszú idő után először, ahol a fazon elmondta, hogy itt mi már nem tanulunk semmi újat. Jó helyre csöppentem? Holnap mozit tervezek, skandináv filmet játszik a szomszéd pláza mozija, (és Aki Kaurismäki új filmjét is), megyek egyedül is, ha R nem jön senki. Szerdán, ha a család engedi, elmegyek pingpongozni, csütörtökön elviszem a lányt zeneoviba, pénteken meg jazz koncert lesz az új helsinki zeneházban, oda szeretnék elmenni.

A jazz zenéhez fűződő viszonyom elég ambivalens. Gyerekként jártunk az egyik zártosztályos művházba, ahol a vacsora, vagy vasárnapi ebéd mellé időnként jazz is járt, nem zavart, bár inkább Boney M-et és Shakin Stevens-t hallgattam a könyvári lemezjátszón. Aztán nagyon utáltam, zenei mindenevőnek tartottam magam, de a jazztól felállt a szőr a hátamon. Aztán jött Finnország, és a Leni Kalle Taipale trió, akik valami tv műsort kísértek, nagyon kellemes, mai popzenét feldolgozó improvizatív zenével, s megszerettem, annyira, hogy kollegákkal ebédidőben szaladtunk ki az Iso Omenába, mert ott húzták a hamburger alá valót. Van olyan jazz, amit szívesen, akár naponta többször is. Ilyen lesz pénteken is.

Most, hogy egyik ismerősünkről kiderült, hogy lánykorában komolyabban énekelt, megkerestem, milyen zenét játszottak. Beat zenét. Kikölcsönöztem pár lemezt, amihez ő kölcsönözte a hangját, s köztük volt a magyarosan hangzó László Süle Band egyik lemeze, Silence Fiction is. Intelligens cím, nemdebár? Akkor megnéztem, ki ez a Süle, s kiderült, hogy a helyi zeneakadémián tanít jazz-t és zeneszerzést, és nagyon nagyon kellemes, számomra is emészthető lemezeket adott ki. Mellette fest. Szerintem mérnök ember lehet, pontosan megtervezett, harmonikus zenéi és rajzai vannak. Már csak egy ugrás volt a honlapja, ahol kiderült, hogy pénteken itt játszik a faluban, az új művészetek palotájában, a Musiikkitalo-ban. Ott a helyem.

Szóval a heti stresszoldás betáblázva, a hétfői backlog item már kipipálva, remélem, a család sem veszi nagyon zokon, ha apuka invesztál egy kicsit az infarktus elkerülésbe. Ugye, szivem?

Babysitter önfeláldozó jelentkezése esetén a koncertre elvinném a párom is.