2011. november 10., csütörtök

Összecsengések

Olvasom Hawking Grand Design-ját, az új könyvét, amire azt írta a kritika, hogy a világon alig van maroknyi ember, aki felfogja. Na ez a kihívás, elolvasom gyorsan, hadd befolyásolja a világom. Az elsõ oldalon írja (magam fordítom, bocs, ha nem tökéletes):

"Mindannyian csak egy rövid ideig létezünk, és ez alatt az idõ alatt az egész világegyetemnek csak egy kis részét vagyunk képesek felfedezni. De az ember kiváncsi lény: ámulunk, és válaszokat keresünk. Akik itt élünk ebben a hatalmas világban, ami váltakozva kedves vagy kegyetlen, és bámuljuk a mérhetetlen mennyeket fölöttünk, számtalan kérdést teszünk föl: Hogy tudjuk megérteni a körülvevõ világot? Milyen a valóság természete? Honnan jött mindez? Szüksége volt-e a világnak teremtõre? A legtöbben nem vesztegetjük minden idõnket arra, hogy ezeken a kérdéseken aggódjunk, de majdnem mindannyian aggódunk rajtuk idõnként."

Alig kezdtem el olvasni, mikor kezembe akad Eckhart Tolle könyve, az Új Föld, amiben ezt írja (a magyar változatból):

"A csillagászok arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy az univerzum tizenötmilliárd éve egy hatalmas robbanással jött létre, és azóta is tágul. Nemcsak tágul, hanem összetettsége is növekszik, egyre differenciáltabbá válik. Egyes tudósok azt is feltételezik, hogy ez az egységtõl a sokféleség felé haladó változási folyamat végül megfordul. Az univerzum tágulása leáll, majd elkezd összehúzódni, amíg végül visszatér a megnyilvánulatlanhoz. Ahhoz a felfoghatatlan "semmiséghez", amelybõl elõemelkedett, és a születés, tágulás, összehúzódás és halál ciklusai újra és újra megismétlõdnek. Mi célból? "Miért bajlódik az univerzum a létezéssel?" - kérdezi a fizikus Stephen Hawking, miközben szembenéz a ténnyel, hogy a kérdésre egyetlen matematikai modell sem adhat választ."

Ki mondta: Mint fent úgy lent? Hermesz Triszmegisztosz? Ahogy a világegyetem tágul és összehúzódik, úgy alakul az ember élete is. De míg a csillagok pályályát képesek vagyunk szinte pontosan kiszámítani, és jó elõre megjósolni, hogy fognak állni ezer évekkel ezután, miért nem tudjuk megmondani, velünk mi lesz akár 5 perc múlva? Na jó, ha most itt vagyok, és írok, akkor valószínû, hogy 5 perc után is még itt leszek ébren, és vagy még írok, vagy újra olvasom, vagy már elkalandozok mást olvasni, de hogy mi lesz holnap, hova oszt be a sors, még csak nem is sejtem.

És Hawking is ezzel folytatja: "A hagyományos világfelfogás szerint a tárgyak (objektumok) jól definiált pályán mozognak, és határozott múltjuk van. Meg tudjuk határozni pontos helyzetüket az idõ minden pillanatában. Bár ez a számítás eléggé pontos a hétköznapi célokra, az 1920-as években azt találtuk, hogy ez a klasszikus világkép nem képes leírni azt a bizarr viselkedést, amit az atomi és szub-atomi szinteken érzékelünk. Helyette kénytelenek voltunk bevezetni egy új rendszert, a kvantumfizikát."

A kvantumfizikáról pedig ezt írja, és ezzel be is fejezem az idézést: "Feynman szerint egy rendszernek nem csak egyetlen múltja van, hanem mindenféle lehetséges múltja."

(Ez a sokféle múlt olyan, mint Schrödinger macskája, vagy él még, vagy nem él, ha kinyitom a dobozt, már biztosan nem. De mi lehet Elli-vel, a rózsaszin elefánttal?)

Ha fentebb azt idézik Hawkingtól, hogy nincs használható matematikai modell, akkor vajon a kvatnumfizika adhat-e választ arra, hogy mik lesznek holnap a lottó számok (nem lesznek, mert a lottót szombaton sorsolják), és hogy mi az esélye az égbõl pottyant meséknek? Esik-e a fejemre zongora?

1 megjegyzés:

Levena írta...

A csontváz az inkább olyan középtávú projekt nem? :)