Tegnap bemondta a pilóta, hogy csodás északi fény van elõttünk, de nem tudja megmutatni. Farolhatott volna egyet elõbb jobbra aztán balra, hogy mind a két oldalon nézhetnénk, ha már a vezetõfülkébe nincs bejárás.
A negyedik kávét töltöm a fejembe, és semmi hatása - a szemem lehanyatlik a fejem lecsukódik és a mellettem ülõ hölgy szól hogy horkoljak halkabban - fürge ujjak zongoráznak az agyamban és lobotómiát végez a napsugár - mintha már két hete tartana ez a hangulatmentesség.
Vannak kellemes pillanatok, mikor önfeledt felnevetek, húzom a strigulát, most járok kettõnél - nem olyan vicces ez az egész.
Elõrébb haladok az úton, lépek mélyebbre a kútba, föl a kötélen, át a hídon, be a saját csöndembe.
Megvan a könyv! A kezemben! Hurrá! Magnus Incognito zokog.
Némán ugrálok magamban, mint némán üvölt a némafimben a magányos sztár akinek a fülén a lehulló pihe dübörög.
jó film
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése