2012. december 10., hétfő

Könyvtár

Volt egy álmom, hogy majd ha nagy leszek, lesz egy könyvtárszobám, ami tele lesz könyvekkel (tudással), és oda majd bejárok, mint valami templomba olvasni. Ez most megvalósulni látszik, megvettük az elsõ igazi könyvespolcot. Már annyi a könyv, hogy nem fér, most legalább átlátom, mennyi az annyi, az olvasni sorban álló könyvek.


Van itt minden az üres esõkabáttól a hosszú farokon és a nõn keresztül még python kígyó is, lehet csemegézni.

Az index is azt javasolja, valahogy vészeljük át a közelgõ világvégét, talán az olvasás hasznos lesz. Azzt mondják, a világvége várás lényege az, hogy mi biztos a jobbik oldalra (menyország vs pokol) kerülünk, így megszabadulunk a halálfélelemtõl. Haha, jó kis magyarázat. Ha tudnánk, hogy nincs pokol, ahol megfõznek bennünket, akkor nem félnénk a haláltól. Ha azt hisszük. hogy nincs élet a halál után, akkor megint csak nem kell félni tõle. Jó a lelki szegénynek, jó a buta állatnak, mert nem fél. De mi, gondolkodó lények, akik ettünk a tudás fájáról, szívunk Éva miatt, mert nem tudta megállni ha kígyót látott.

Most kénytelen vagyok úgy csinálni, mintha ezeket nem gondolnám komolyan. Hát, itt  anyakunkon december 20, és egyáltalán nem úgy néz ki a dolog, mint aki pólust akarna váltani. Azért egy nagyot ünneplünk, a dobos tortát és a csoki tortát szeretem.




Szolgálati: láttuk a mikulást, láttuk a pálóc táncosokat, itt járt a fiaim korábbi koreográfusa, kicsi a világ. Fiam meg abba akarja hagyni. Az, akinek a hétvégén megyek a gálamûsorára. Szánkóztunk is.

2 megjegyzés:

murok marci írta...

azért jó lenne tudni, lesz-e világvége vagy sem. ha lesz, akkor nem kéne magam törni annyit, hog elvégezzem a határidös munkákat.

Negra írta...

...azért az a linux könyv, elég dúrva ott a sarokban! :D
Majdnem a legvastagabb!
Hagyj helyet a szórakozásnak is a könyvespolcon, ne mindig csak a munka! ;)