Hosszú idõ óta elõször aludtam 8 órát, vagy egy kicsit többet is. Persze rövid megszakításokkal. Szándékosan nem állítottam be csörgõórát, de azért a biztonság kedvéért félóránként ellenõriztem az órát, hogy nincs-e még reggel, és hogy nem másznak-e rajtam mérgeskígyók.
A tegnapi tesztben kérdés volt, hogy jól alszom-e. Moderált, vagy közepes IGEN lett a válasz. Pedig nem romlott, sõt, javult a szexuális életem (el sem mertem képzelni, hogy lesz nõ, aki csak rám néz és benedvesedik, és nem kér síkosítót), és már el merek menni szkvassolni, és tényleg nem fogytam, becs szóra.
---
Mosogatom a pocakom a zuhany alatt, próbálok megbarátkozni vele, és beleszeretni. Ismerõsöm meséli, hogy mikor 70 kilós volt, elkezdett fogyókúrázni, a fogyókúra lett az élete értelme? és felfogyókúrázta magát 135 kilóra. Gondolom azért, hogy soha ne fogyjon el az élete értelme. Mikor kövéren elfogadta magát, sõt, megszerette magát, akkor abbahagyta a fogyókúrát, hisz jó lesz õ akkora súllyal is, na akkor lefogyott.
Ennek értelmében simogatom a pocakom. Valamiért oda növesztettem. Páncél? hogy a hitványabb nõk messze elkerüljenek. Csak olyan kell, aki a belsõre ad, akit nem zavar a külsõ. Mintha a görbe lábaim és a ferde fejem - nem beszélve az anyajegyeimrõl - nem lenne elég taszító erõ.
De kit ne zavarna a külsõ, a pocak, és a toka, ha engem zavar? Most akkor a feladat szerelmesnek lenni magamba, imádni magam, mert ezek szerint nem szeretem magam eléggé. Pedig az én drága anyósom megmondta, hogy én én-központú vagyok, nárcisztikus, és hogy magamon kívül nem szeretek mást... De, a pizzát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése