Színjátszó fiamnak annyira tetszett a Mensa tábor h ma elment megírni a tesztet. Eddig azt hittem, hogy az IQ és az előadóművészet nem fér el egy fejben, lám mégis, mint ahogy pap és misszionárius (és pornófilm-művésznő) is van/volt a Mensában. (Valaki a magas IQ-t zavaró tényezőnek veszi.)
Hazafelé három véletlen találkozásom volt: összefutottam azokkal, akiknél a nyáron felvételiztem, s elhoztak egy darabon. Épp csak kitettek a körút sarkán, rendezgettem a soraimat, mikor arra jött egy volt kollégám, akinek szintén ikrei vannak, és két munkahelyen is együtt dolgoztunk. Aztán a kórházból hazafelé, az állomáson összefutottam egy beteghordó ismerőssel, akitől 7 éve kölcsönkaptam egy könyvet, nemrég akadt a kezembe, és nem tudtam, hogy juttassam neki vissza. Előtte épp emlegettem, mert anyukám abban a kórházban fekszik, ahol ez a fiú dolgozik. Örömében még a volt barátnőmet is felhívta, aki azóta, h Finnországban járt, rendszeresen jár a finn baráti kör programjaira...
Ez így elmesélve nem is tűnik annyira érdekesnek, de a tanulság az, hogy kicsi ez a világ. És jó érzés, hogy akárhol járok benne, mindenhol ismerősökbe botlok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése