Visszarendezõdés

Vége a szabadságnak, itthon vagyok, és kezdek visszarázódni a megszokott életembe. Ma például kiültem a templomkertbe olvasni, na ez egyáltalán nem nevezhetõ szokásos viselkedésnek, de szépen sütött a nap, 15 fok, volt olvasnivalóm, és a lányommal való találkozás után még nem akartam hazajönni az egyedüllétbe. Na ez utóbbi gondolat már ismerõs. Pedig mosni kell, elpakolni az otthonról hozott cuccokat, aztán egy kicsit megszaunáztatni magam, mert csúnyán (szárazan) köhögök (dokinéni, mit lehet csinálni vele?), s aztán idõben elmenni aludni.

Éjjel repültem, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy haza jövök. Otthon a 3 nagy gyerekem most kezdi az iskolát, támogathatnám õket, ha mással nem, beszélgetéssel, társasozással. Segíteni kellene a szüleimnek a telken, hamarosan lehet szüretelni. Apám tegnap ment kórházba, anyu két hét múlva fekszik be térdmûtétre. Már az is nagy segítség volt, hogy elvittem reggel õket autóval, és nem kellett egész napra parkolódíjat fizetni. Aztán át kellene alakítani a fürdõt, hogy anyu a mûtét után akadálymentesen tudjon zuhanyozni. Van bõven mit segíteni.

Hazafelé a repülõn volt net. A Norwegian jó, mert ad ingyen wifit. Tudtam facebookot frissíteni, tudtam levelezni, skype-ozni az egyetemi tanáraimmal, akik az agile tesztelésrõl kérdeztek. Vicces: én ott fenn, és nem vagyok elvágva semmitõl.

Otthon kicsit átvettem a magyar gondolkodást. Hazafele jövet azon aggódtam, hogy ott lesz-e még a kocsim, ahol hagytam, félúton a reptér felé. Egy nagyobb csomópont mellett, emeletes házas utcában, ahol ingyenes a parkolás, és ahonnan van közvetlen buszjárat a reptérre éjszaka is. Nem szerettem volna hajnal egykor rendõrért telefonálni. Nézem, sem az ablakai nincsenek betörve, sem kerekei nem hiányoznak, de még csak le sincsenek lapítva. Akkor jutott eszembe, hogy ja! ez Finnország. Ha valamit valahova leteszek, akkor az két hét után is ott lesz. Talán az új sálam is ott lesz a mókus-szigeten, ahol lefújhatta a nyakamról a szél.

Szóval itthon, nézem a négy falat, azaz nem, elõbb leszüreteltem a négylevelûket, akkorák, hogy 1-1 szirmuk 200 Forintos nagyságú, aztán megcsináltam a kõrözöttet, várom, hogy összeérjenek az ízek, addig írok nektek, és készülök, hogy hogy fogom elviselni a magányos estéket. Talán mozizok. Talán olvasok. A munka problémáit befejeztem, most jöhet a választott magány, aztán az agresszió mentes kommunikáció. Meg van itt valami új Csernus, egy új Bill Gates, új Bagdy Emõke és Szepes Mária. Talán lassan visszatér az olvasási kedvem (bár ma Machiavellivel nagyon kellett bírkózni, hogy fogjanak a hátralevõ sorok, és ez még csak egy rövid írás volt az életérõl, nem az Uralkodó). Jut eszembe, hoztam három új társast, majd társasozni hívom a barátaimat. (Most elszaladok, begyújtom a szaunát.)

Biztos kiváncsiak vagytok, mi van a Mormonokkal. Végül nem hoztam nekik tököt (amerikában mindenféle tököket esznek, amit itt nem kapni, gondoltam, kedveskedek nekik, de mégsem), és nem várt cédula az ajtómon, hogy Welcome Home, és nem is hívtak, remélem, most már elmaradnak, talán hallották, hogy LRH könyveket is hoztam... Vajon mikor lesz idõm mindezt elolvasni? Fõleg úgy, hogy jövõ héten kezdõdik újra a svéd és az orosz nyelvtanfolyam. Meg úgy, hogy valami másodállást kell találni, de sürgõsen. Meg indul a gyerekverõ klub, a szkvass, és a biblia órák.

Azt hiszem lesz itt program rendesen.