Nem fontos

Máris jött a kérdés, hogy már megin min parázok, ha körülöttem a dolgok kezdenek jobbra fordulni? Valami rokonomról mondták, hogy minden bajával orvoshoz szalad, pl ha pattanás nõ a fenekén. Azt hiszem (hiszem? hisz tudjátok) hogy hajlamos vagyok hipochondriára. Ha stressz van, és ha anyagi nehézségek vannak, akkor hízom, dohányzom, nem alszom eleget, legyengül az immundrendszerem, és jöhet mindenféle testi nyavaja, hasfájás, gyomrosav, bõrviszketés, hajhullás (na ez már igen látható), és természetesen nemalvás, ami csak fokozza a dolgot, mókuskerék. Most egy anyajegyen jött új seb, lehet, hogy pattanás, okoz álmatlanságot, és nyombélfekélyt. A doki kivágná, de 30-40 anyajegyet nem lehet hirtelen mind kivágni. A hajlamosító tényezõ ott van... Gyerekként sokszor hólyagosra égtem a napon. Most még azt is kimutatták, hogy nem alszom jól, az alvás alatt nem regenerálódom, nem elég az oxigén, satöbbi, amire már a korábbi feleségeim is panaszkodtak, ami szintén ráerõsít a stresszre. Erre olvasom valahol, hogy " Milyen hatalmas az Isten! Mégsem vet meg senkit. Hatalmas, erős szívű. Nem tartja életben a bűnöst, de a nyomorultnak igazságot szolgáltat." (Jób 36,5-6), s elgondolkodom, hogy nyomorult vagyok, bûnös is, lehet, engem már halálra ítéltek? Persze, mindannyiunkat, de azért még szeretném látni az unokáim felnõni.

Mi a bajom? Nem kérdi senki, hogy vagyok. Nem vagyok fontos, akkor minek vagyok? Csak a kicsi lányom szeretete éltet, hetente egyszer, 3 és fél órát lubickolhatok benne. Azon kívül hiába minden program, egyedül vagyok, unatkozom. Mondjátok, mit csináljak, hogy fontosnak érezzem magam?

Na igen, ha rendesen megöregedhetnék, ha megérném, hogy engem is bedugjanak egy öregek otthonába, ahol mások gyerekei mosdatnának és tennének tisztába, az milyen szép világ is lenne.