Nem is tudom, sírjak vagy nevessek. Megjött az anyajegy vizsgálat eredménye: nem volt rák, tehát megkönnyebbülés, de nem is volt teljesen normális (kb szabálytalan, dysplasia). Ezt a protokoll szerint 5 mm szegéllyel kell kivágni, az enyémet csak 2 mm marginnal csinálták, ezért meg kell ismételni, újabb 3 millimétert vágni az épbõl.
Pedig még kérdeztem is a bõrgyógyászt, hogy hagy-e megfelelõ szegélyt, amire azt mondta, hogy nyugodjak meg, a protokoll szerint csinálja.
Hozzá tartozik, hogy nem volt egy olcsó mulatság. 360 eurót fizettem, és ebben nem volt benne a varrat kiszedés. Elvileg ingyen is lehetett volna, ha várok vele, de egy anyajeggyel nem jó várni. A beutalót még az elõzõ¨cégem üzemorvosa adta decemberben, de idõpont csak januárra volt. Újévkor munkahelyet váltottam, ezért a régi céges biztosítás már nem fedezte, az új meg azért nem, mert nem ennek az orvosa írta a beutalót (a "betegség" az új biztosítás indulása elõtt már megvolt). Még jó, hogy nem infarktusom volt, mert akkor ingem gatyám ráment volna az intenzív osztályra.
Namost tegnap felhívott az operáló orvos, hogy ezt közölje. Most, amikor a seb begyógyult, fekhetek végre a hátamon, és mehetnék akár szaunázni vagy úszni is. Gondolom õt is nyomasztja a dolog, mert még rá is kérdeztem, és most rendbehozná, amit elrontott. Mondom neki, hogy megpróbálok beutalót szerezni, úgy olcsóbb, és jövök, amint lehet.
Ez az operáció, na meg az anyajegyek rendszeres vizsgálata elég intim dolog. Bíznom kell az orvosban, látnom, hogy van benne elég tapasztalata, hogy egy kezdõdõ problémát is észrevesz, és nem csak felületesen néz át. Ráadásul, ha operál, akkor rendesen, úgy, hogy lehetõleg ne maradjon nagyon ronda nyoma. Közel engedem magamhoz, hagyom, hogy a meztelen testemen matasson, akár a fenekembe is belenézzen, mert megbízom benne.
Felhívom az üzemorvost, látja a rendszerben a patológiás jelentést, mondom, hogy vissza kell mennem ahhoz, aki operált. Erre azt mondja, hogy ezt a megismételt második mûtétet már plasztikai sebésszel kell csinálni, oda kapok beutalót. Ahhoz, aki operált, nem mehetek. Ráadásul mond egy orosz nevet, hogy az az orvos jó. Kicsit kiakadtam. Kialakult az a bizonyos intim kapcsolat köztem és a 35-40 körüli dokinõ között, ráadásul adósom is maradt, s most mehetek egy idõsebb orosz férfi sebészhez.
Utálom az orvosi protokollt, mert nem engedi meg, hogy az orvos improvizáljon, és kérésre sem csinál nagyobb szegélyt, s jöhet a drágapénzes ismétlés. S utálom az orvosi protokollt, mert nem engedi, hogy ott mûtsenek, ahol már kialakult a bizalom. Úgy érzem, csak egy darab szürke fabábú vagyok a játéktáblán, akit a kezdõ mezõtõl a célig ide oda tologatnak, attól függõen, mint mutat a véletlenszám-generátor.
Nem is ez az elkeserítõ. Van még egy pár nagyobb anyajegy a hátamon. Ha mindegyiket így, két menetben vágnak csak ki, akkor éveken keresztül fogok járni a sebészetre, és ki tudja, mikor fogom tudni használni a kedvezményes uszodabérletem, amit a horkolás miatt kaptam. Ez komoly, itt ha valaki durván horkol, szinte ingyen kap éves uszodabérletet. Ehhez csak egy éjszakai alvás-monitorozást (légzés, pulzus, oxigén, horkolás) kell elviselnie.
Közben lassan ünnepelhetünk, február elején lesz 10 éve, hogy elõször operáltak. Ugyan az aggódás azóta berágta magát a fejembe, PTSD, velem él, mint egy goauld, de nem újult ki. És ezért járok templomba, de az más történet.
Látod? ma is panaszkodok. Ahelyett, hogy hálát adnék az égnek, és befognám a pofámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése