Update: igen, hadakoztam már vele, tavaly a válás után rá se kellett volna szokni, augusztusban abba is hagytam, de olyan könnyű volt újra rágyújtani. Most 5 nap, és még bírom.
Néztem valami közönséges tv műsort. Gordon Ramsay rakott rendbe egy éttermet. Managementileg, változásmanagementileg, és coaching szempontból érdekes film volt, én meg arra gondoltam, nekem is kellene egy ilyen vállalkozás, hogy munkát, értelmet adhassak néhány embernek. Rengeteg érzelem volt benne: a tulajdonos csaj küzdelme, a felismerés, hogy rosszul vezette az üzletet, radikális változás kell, ki kell rúgnia a flegma szakácsot. És a végén az öröm, hogy sikerült. És elbőgtem magam, hogy lúzer vagyok, nekem semmi nem jön össze.
Update: Pontosabban azon, hogy 1) mikor lesz nekem saját vállalkozásom 2) mikor kapok olyan seggberúgást (G.R. vagy hasonló), ami a helyes irányba segít repülni?
Néha annyira szerencsétlennek érzem magam, hogy szégyenlem. Akkor rá akartam gyújtani (gondolom kísértenek az elvonási tünetek), de eszembe jutott, hogy erről az örömforrásról lemondtam a hosszútávú célok miatt, de most leginkább tennék a hosszútávú célokra, meg a túlélésre, meg a gyerekek támogatására, meg a jópofának mutatni magamat-ra, ha nincs itt senki velem, senkinek érzem magam. Ha meg senki vagyok, akkor tök felesleges vagyok.
Munkahelyen beszélgettem egy kollegával. Elmeséltem neki, mivel magyaráztam eddig, hogy miért dohányzom. A friss levegőre járást, hogy törölte az aggódást, hogy unalmamban volt mit csinálni, és azt is, hogy választhatok: ha ideges vagyok infarktusom lesz, ha alkoholt iszok májnagyobbodásom, ha dohányzom tüdőrákom, tehát magam választhatom meg a halálnemet. Mondtam azt is, hogy a vége ugyanaz, szóval asszimptotikusan mind halottak vagyunk, erre azt mondta, nézzek meg egy orvosi rendelőt belülről.
Update: erre aztán igazán komoly kommentek és fejmosás jött. Ezt most így javítanám: nem a görbe magassága számít a végtelenben (bár a híres emberek aktivitása vagy hatása a világra életük után sem nulla), hanem a görbe alatti terület. Van, akinek a görbe hanyatlása hirtelen (pl baleset).
Nem értem, hétfőn megyek úgyis (mármint orvosi rendelőbe). A hátamon van egy darab ragtapasz, amivel a sebet leragasztották. Nem az a sima vízhatlan, hanem valami micropore, szellőző, vízáteresztő, olyan, mint valami matt ragasztószalag. Ezt le kellene venni a lapockámról, és egy másikat fel kellene tenni a helyére, de nem érem el, nem tudom magamnak megcsinálni. És nincs itt senki, akit meg tudnék kérni rá.
A lélegeztető gépről még nem is beszéltem. A horkolás és alvás közbeni légzéskimaradások ellen kaptam valami gépet, ami állandó nyomást tart fenn a tüdőmben és a torkomban. Ezzel kellene aludni, elvileg elmúlasztaná a nap közbeni fáradtságot. A gond az, hogy kellemetlen, felfújja a tüdőmet, mint egy lufi, és kiszárítja a tokrom, köhögök, ami a maszk miatt fulladást okoz. Emiatt nem is megyek el aludni, csak 4 körül... ami nem használ a fáradtságnak. Olyan vagyok, mint valami rozzant nyugdíjas, aki már csak a révészre vár.
Update: azért ebben is van valami jó. Lehetetlen horkolni mellette, kezdem megszokni, és a 4. éjjel óta jobban alszom. És ez volt a fő motivátor, hogy leszokom a dohányzásról. Majd ha lesz itt valaki, akkor eldugom :)
És még abban reménykedtem, hogy elkelek a társkereső oldalon. Az sokat tudna javítani a motivációmon. A hangulatomon. Mert mint tudjuk, családi ember lennék, de ... (meggondolatlan mondatok törölve, nem keresek bűnbakot) A feleségem mindig oldalba bökött, ha rondán horkoltam, megoldottuk mindenféle gépek nélül is az éjszakai fulladást. A ragtapasz cserével sem lett volna gondom. Meg azzal, hogy ha a gyerek nem eszi meg a kaját, akkor nekem kell, és a súlyom már akkora, hogy... Elkeserítő, de legalább palindrom.
Tavasz van, a madarak csiripelnek, én meg törölközővel a nyakamon járok fel s alá. És csak bámulom a társkeresőn a sok sikeres, boldog (pozitív) embert. Nem, csak a nőket. De ott sincs egy se, akinek esetleg még szóba jöhetnék. Leszámítva azt a hatvanas kiöregedett hivatásost, aki épp az imént írt már harmadszor.
Hétvégén lesz (nem akkor, de akkor ünnepeljük) a lányom születésnapja. Megszerveztem a bulit, mindenkinek jó a vasárnap délután. Aztán, mikor már mindenki ki volt értesítve, a terem lefoglalva (étkező), és a szakács beizzítva (anyukám), megnéztem a repjegyem. Fél 12-kor indul a gépem, így a délutáni bulin csak én, az örömapa nem tudok jelen lenni.
Update: ezt is elnéztem, az a következő, 2 hét múlva lesz. Most vasárnap estig vagyok megint, ahogy szokott. Akkor tegyük vissza vasárnapra a bulit?
Ha olvasol a sorok között, érted, ha nem, akkor szájba rágom: csütörtök estétől vasárnap
Update: kezd betelni a naptárom. Leszek Csepelen, Szentendrén, a Naphegyen, a Westendben, és Kőbányán is cukrász-anyagbeszerző körúton. Még nem késő rendelni: mit hozzak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése