Idõ

A mai nap bölcsessége, mondhatni megviágosodása:

Hagyj idõt a megvilágosodásra.

Ha folyton menekülök a magány elõl, ha folyton programokat csinálok, és csak este késõn érek haza, és fáradtan esek az ágyba (vagy bambán bámulom a tévét), és soha nem hagyok idõt az elcsendesedésre és meditálásra, akkor nem gondolkodok, nem hagyom a dolgokat, az agykockákat rendezõdni, a problémákat megoldódni, és nem születnek újabb gondolatok, és nem jön a megvilágosodás.

Ennek szellemében most kimegyek a tengerpartra, abba a kedvenc kávézóba, 1-2 órát olvasni, nézni a tengert, süttetni a nappal az arcom. Valami készül, érzem itt belül, kell az idõ a gondolkodásra.

Ma a sabbatról volt szó abban a furcsa templomban, ahova egy idõben hetente jártam tanulni, be akartak nyomni a víz alá. Most egy kis elõadást vagy beszámolót tartani hívtak az önkéntes munkáról. Sok ismerõs arc, majdnem barátok, szeretettel fogadtak. Kicsit fura érzés, hogy eldöntöttem, nem akarok oda tartozni, mégis ott vagyok, mint vendég. Lehet, hogy most magamra szabadítottam a misszionáriusokat, a fiatal amerikai szûzlányokat, s kezdõdik megint a térítés? Azt hiszem, tudok már nemet mondani azokra a dolgokra, amiket nem akarok.

Tegnap már csak 40 fekvõtámaszt kellett nyomni, ma egyet se. Az idõ rendbe hoz.