Pocak

Most pogácsát kellene begyúrnom, hogy holnap a lányommal kiszaggassuk és kisüssük a búcsúztatómra (na meg neki meg nekem is). De ezt még elmesélem. Úgy vártam a hétvégét, mint valami megváltót, erre ma úgy dolgoztam 11,1 órát, hogy észre sem vettem. Sajnos csak 10,5 órát tudok jelenteni, ez a max amit egy napra megengednek. Ma jó napom volt, csak úgy szaladtam a lépcsõn, mit szaladtam, repültem, mint valami lágy szellõ, fuvallat, mint a lufi. Úgy éreztem, mintha 10-20 kilóval kevesebb lennék. Hogy mit csináltam másként? Már reggel 7-kor bent voltam, és nem tettem cukrot a kávéba. Ha ezen múlik, akkor megszokom, amúgy is szar íze van.

Reggel még fagyott, de nappal csodálatosan sütött a nap. Míg kint voltam az udvaron süttetni a hasam, gondolkoztam ezen a pocak dolgon.

A lufiról tudjuk, hogy ha középen összenyomjuk, akkor alul és felül megnõ, mert ahogy az iskolában tanultuk, a levegõ összenyomhatatlan.

Namost, a pocakom olyan mint egy balerina lufi. Kerek. És be tudom húzni. De amikor középen behúzom, és jóképû pasi vagyok, hova megy a tartalma? Elvileg a tömegem nem változik, a sûrûségem sem, és az anyag nem vész el, csak átalakul, hova alakul a hasam? Nézem, a mellkasom nem nõ meg, a lábaim sem vastagodnak, a vállam sem, bár ezt nem bánnám, mint ahogy a nyuszi-lufi füle vastagodik mikor szorongatják a nyakát.

Hova lesz a pocak, ha behúzom? Összenyomható?

Ha így, behúzott hassal (most mutatom) tudnék maradni, akkor nem is kellene fogyókúrázni, meg lépcsõzni, meg ijedezni a pogácsától. Valami has-szorító kellene, amivel csak betekerem, s máris én vagyok Johnny Bravo. Talán fûzõ?

Most bealszok, holnap korán kelek.