2015. november 27., péntek

Segítõ munka

Tosi hieno kokemus! Érdekes tapasztalat: tegnap az önsegítõ körben beszélgettem vitákról, veszekedésrõl, békülésrõl, kommunikációról, és a férfiak és nõk közötti egyenjogúságról. Akik benne élnek (finnek), észre sem veszik, mennyire jól állnak az egyenjogúság kérdésében, arról panaszkodnak, hogy ugyanazért a munkáért a férfi 1 eurót, a nõ csak 80 centet kap, de nyugodtan az orrára csaphatod egy nõnek is az ajtót, péntek-szombat este a nõk is egyenjogúan köpködnek és hánynak a kocsma elõtt, visszadumálnak, zsarolnak és fenyegetnek, elvárják, hogy a férfi is egyformán vegyen részt (a számára unalmas, és érthetetlen szabályok miatt tökéletesen elvégezni lehetetlen) házi munkában. A hagyományos (apa iszik és veri a feleségét) családi körben nevelkedett férfiak ezzel nem tudnak mit kezdeni, nem tudják hogyan kezeljék a hirtelen jött szabadságot (mármint azt, hogy nem kell minden körülmények között nekik lenni az erõsebbnek, a biztos pontnak, a család eltartónak). Bátortalanná válnak, begubóznak és ha már nagyon nem bírják a "bántást", felrobbannak. Ki az áldozat?

Lehet, hogy a jogban és az újságokban hirdetett egyenjogúsághoz fel kell nõni egy újabb generációnak.

Mindenesetre beszélgetünk róla, tudatosítjuk a hibáinkat, a hibás beidegzõdéseket, és megpróbálunk változtatni rajta. A gond ott van, ahol a kommunikáció zátonyra futott, a panaszok megbeszélését "kímélem a másikat" jelszóval mellõzik. Meg kell tanulni beszélni, érthetõen, és odafigyelni. Fáradtan is.

Rájöttem, hogy ezt a fajta munkát szívesen csinálnám: emberekkel beszélgetni, segíteni, hasznosnak lenni, és együtt változni. Nézem az ismerõseimet, akik a nagyvállalati biztos pénzt eldobva válnak segítõkké: masszõrré, családállítóvá, coach-csá. Bár elengedhetném én is ezt a görcsös ragaszkodást, hogy kell a pénz, hogy eltartsam magam, a családom, a gyerekeim, és átengedhetném magam a "majd lesz valahogy, a madarak sem halnak éhen" életfilozófiának.

Mindenesetre most munka van, kell a pénz repjegyre, próbálok oda figyelni, de a gondolataim már a hétvégén járnak.

Nincsenek megjegyzések: