2015. december 8., kedd

Mézes krémes folyatás

A minõségbiztosítási osztály teszteli a minõséget. A lekvár kitûnõ. A tészta száraz. A krém híg volt, kifolyt. A csokoládémáz matt, a temperálás nem sikerült. Azért elfogyott.


Az eseményen jelen volt a rendõrfõnök is, aki biztosította a közrendet.

---

Közben elkezdtem hallgatni a múmi mesék közül a varázs-karácsonyt (taikatalvi), amiben kiderül, hogy hogy is volt igazán. Egyszerûen felébredt a fiú, hasára sütött a nap, és azt hitte, elveszett a világ, körben minden fehér volt. Nálunk épp az a baj, hogy nem veszett el a világ, ragyog a nap, bár elég rövid ideig, és nem lehet fehér lábnyomot hagyni, hóban hemperegni, hógolyózni, meg semmit. Eléggé szét vannak szóródva a múmijaim. Viljonkát nem is tudom, hova tegyem most. Nem áll össze a kép.

Elengedtek a hétvégére, hogy megutaztassam a múmikat, de nem tudom összeszedni az ifjakat, hol az egyik kallódik el, hol a másik, vigyázni kell a kistesóra, kezdõdik a vizsgaidõszak, fellépése van, vagy vendégek jönnek. Az öregek meg gyógyulni mennek. Ilyenkor arra gondolok, hogy jobb lenne téli álmot aludni, csak a kedvesemnek venni egy jó hosszú, vagy egyirányú repjegyet, és minden mást lemondani, csak vele összegömbölyödve vészelni át az év sötétebbik felét.

A gyomrom jelenti jobban van. Ha fél lábos bekevert mézeskalács krémet megeszek (tejbegríz-vaj-cukor kombó) akkor persze fáj, de ne csodálkozzak, ha még ráiszok 1 liter kólát meg napi 5-6 kávét, mindenkinek, még Múmipapának a gyomra is megterhelõdik. Hát még pikáns málnalekvártól, amit a reggeli körözötte ettem.

Ejh, hát ilyen a mi kis decemberünk. Tele várakozással, feszültséggel, zabálással, és szûk családi körben elkövetett születésnappal. A satöbbi lesz a feloldozás. El akarok menni vasárnap reggel templomba. Hetek óta kimaradt, és hiányzik. A lelkem háborog. Meg kell beszélni az esküvõ és a keresztelõ részleteit.

Nem mind igaz, ami fénylik. Csak ömlik a gondolat.

Nincsenek megjegyzések: