2016. március 30., szerda

Az alkoholmentes baileys felfedezése

Kirándulni mentünk. Tele volt a nemzeti parkban a parkoló, meg sem kíséreltem bepréselni a kocsit valahová (elég bosszantó, hogy a finnek gyakran szélesen parkolnak, hogy 3 helyre ketten), vagy letenni az árokpartra, meghagytam azt az utánam érkezõ bátraknak, és nem akartam olyan helyen kirándulni ahol percenként emberekbe csúszunk. Eltekintve attól, hogy akkor egy kellemes erdei pisilést sem lehet stresszmentesen megoldani, nem olyan jó tömegben elvonulni a város zajától.

Míg otthon az útvonalakat nézegettem, észrevettem, hogy Nuuksioban nem csak az a 3 ismert (sárga, kék és piros) körút van, amit eddig is ismertünk, van egy lila is, ami Veikkolában indul és ér véget. Na ez jó lesz nekünk, és jó is volt. Más itt a táj, kevesebb az erdõ, van magas sziklás kilátódomb, és van tó. Meg kisebb parkoló, és kevesebb ember. De hó és jég az volt, lehetett csúszkálni itt is.

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mikor két és fél kilométer csúszkálás és jégenjárás után megpihentünk a köves magaslaton, megenni a maradék szendvicset, és meginni a maradék kávét, amihez vaníliás tejszínt hoztam, felfedeztem az alkoholmentes Baileys-t.

Az úgy történt, hogy mint a jó kiránduló, vittem magammal kávét. Jó sûrûre fõztem, két evõkanál helyett hármat tettem a gépbe két adaghoz, hagyományos finn átfolyós, filteres kávé. Hozzá vittem kockacukrot, amit ott helyben kellett a kávéban feloldani, és kis tormás üvegben kb fél decit a finn Flora vanília öntetbõl. Ez otthon is nagyon finom, van, hogy a kávéba a cukor mellé ilyet teszek, vagy ami mégjobb, amikor megyek a gyermekért, vagy viszem haza, megkérem az exem, hogy csináljon nekem, mert a vaníliás kávét õ tudja nagyon finomra csinálni. Mivel már egyszer megáltunk valahol, és a kávé, a cukor, meg a vanília fele már elfogyott, most mindenbõl már csak fél adag maradék volt. Szépen ki is tettem a sziklára, hogy lefotózom a kellékekbõl összeállított csendéletet, de akkor még nem sejtettem, hogy ma itt valamit felfedezek.

Nem akarok sokáig kanyarítani a szót, meg csigázni a kiváncsiságát a kedves olvasóközönségnek, elég az hozzá, hogy mikor kinyitottam a tormás üveget, benne megdöbbenve tapasztaltam, hogy a vaníliakrém, aminek pont olyan az íze, mint a madártej szószának, megdermed, de nem a hideg miatt, hanem azért, mert ez habbá verhetõ vanília, és nem tudtam a kb majonéz állagú krémet kiönteni, akarom mondani beleönteni a kávéspoharamba. Fehérítõ nélkül nem szeretem a kávét, kénytelen voltam a tormás üvegcsébe tölteni a kb fél decinél kicsit több erõs átfolyatós kávét, bele két vagy három kockacukrot (a pontos mennyiségre nem emlékszem, de inkább három volt az, mert édesen szeretem), és mivel kanál nem vala nálam, kupak rá, és összeráz. Lett finom kávé, ízre mint a baileys, csak az a megszokott rum íz hiányzott belõle, meg az alkohol, de azt gondolom utána lehet pótolni.

Hát így esett.

Lila kör - Nuuksio

Más az erdõ

Jeges volt, csúszott

A tavon rövidítettünk

A nap lekopasztotta a dombot

A felfedezés elõtti pillanatot a sárga lumiám örökítette meg
 
A felfedezés kellékei: olasz articsóka konzerv doboza, magyar tormás üveg teteje, fémbögre, benne fél deci erõsre fõzött finn kávé és 3 db kockacukor

Nincsenek megjegyzések: