És többször próbáltam leszokni, sikerült többször is, kb 3 hétre, egy komolyabb torokgyulladás segítségével, aztán 4-5 hétre, barátnõi segítséggel egy könyv elolvasása után, aztán 2 hónapra, mikor visszamentem a rákterápiás céghez dolgozni. Hiába, 2 hónap után nagyon magányosnak éreztem magam (volt barátnõm, de Magyarországon - jó mentség?), és nyomoromban újra kezdtem. És most újra, remélem, mostmár véglegesen. Bár azt mondják a függõ mindig függõ marad, akinek kívülrõl kell megerõsítés, öröm, aki belül nem találja meg a békéjét, a nyugalmát, az mindig is függeni fog, jobb esetben valami kevésbé károstól. Kollegám az alkoholra szokott át, aztán azt elhagyva az utazásra. Én az olvasásra szeretnék, meg az alvásra, de elérhetetlen célok. A mindennapos párkapcsolat is az... pedig az az orális fixációt is kielégítené.
Tudtam, hogy a leszokás hízással fog járni, mert orálisan fixált lehetek, (sokat dumálok, és imádok enni) és a szájon keresztüli élvezetet nem tudom mással kielégíteni (nem akarok az ivás csapdájába esni) mint evéssel. Elértem a +4 kilót, ami újabb csúcs. Lemondtam a heti squash-t, mert elõbb a lelkem kell rendbe tenni, utána majd jöhet a test, de mivel rakétaként kezd elszállni a súlyom, és minden reményem arra, hogy egyszer újra lemenjen a BMI 25-re, be kell gyújtanom a fékezõ rakétákat.
Tegnap hosszas önszuggesztió meg ön-gyõzködés után végre elmentem (gyönyörû napos idõ volt) kirándulni. Csak ki az erdõbe, mindenféle hátizsák, meg innivaló, meg sütni való kolbász (a finnek makkarának hívják) nélkül, csak két mandarin volt a zsebemben a tervezett 2 órás útra. Szuper volt, szépek voltak a fények, nem húzta a hátam semmiféle hátizsák, csak mentem a havas, helyenként tükörsimára fagyott jéggel borított hegyeken (dombokon). Élveztem. Aztán még elmentem az uszodába is, már kezd szokásommá válni, ma is megyek a templom után. Aztán kedvem volt takarítani, igaz még csak félig kész, de érzem, hogy van energiám. És a nap végén a jutalom az volt, hogy a mérleg egy kilóval kevesebbet mutatott. Ma is próbálok spórolni a bevitt kalóriákkal.
Nem is tudom miért mondom ezt el. Talán dicsekedni akarok, hogy 37 napja bírom, sõt, nem kívánom. Talán ezzel akarom elfelejteni, hogy kegyetlenül fáj a fogam, már harmadik vagy negyedik napja, mióta megbolygatta egy fogorvos, betömött egy érzékeny, lyukas fogat. Talán azért, mert megint hétvége van, és nincs mit csinálni. Csak jelt akarok adni, hogy megvagyok.
Ez annyira jeges volt, hogy lehetetlen volt felmenni.
A kék utat választottam, helyenként jó meredek.
Régen sokat jártunk itt a nagyokkal, mikor akkorák voltak mint a kicsi.
Nap végén koncert: Mozart Requiem. Ott a kereszt alatt a kórusban a kolleganőm.
Kivételesen üres kézzel mentem, elkerültem a makkarázót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése