Szerencsére nem vagyok szegény, mindenem megvan, állásom, lakásom, kocsim, rengeteg gyerekem, hitem, mégis elúsztam a pénzzel a válás óta, mindenféle gyerektartások, ön-áltató "megengedhetem" utazások, lerobbant autó, magam fizetett és megismételt mûtétek, "megérdemlem" szórakozások, felesleges vásárlások, fájó fog... és most ott vagyok, hogy számolok, hogy kijövök-e a havi konyhapénzbõl. A boltban. Van napi 9 euróm, ennyi a költõpénz, ezt talán már írtam, hogy kevés, mikor a munkahelyi menü 9,70, kedvezménnyel 9,15 euro. Közte is enni kell, meg reggelit is venni, hát még a hétvége, meg vacsorára való, meg nyammogni való is. Tehát bolt. Ha a napi 9 euróban bent akarok maradni, nem mindig sikerül, akkor erõsen meg kell nézni mit vesz az ember, meg kell jegyezni az árakat a kasszáig, tudni kell összeadni meg szorozni, hogy mennyi lesz a bevásárlói kosár, és ha ebédutalvánnyal fizetek, akkor tudni kell minél jobban megközelíteni a 6 vagy a 10 eurót, ennyi az egyszerre egy összegben fizethetõ, és pénz nem jár vissza belõle. Ha sajtot akarok venni (4,90), akkor aznapra már csak bagettre jut, semmi extra (vaj 2,90, tej 1,20, kóla 3 euro) nem fér bele. Ha húst, hát arra egy hétig gyûjtöm az aprót, de ez nem baj, voltam vega. A köretet meg beosztom. Ma spenót lesz tükörtojással, az uszkve 3 euro. Még mindig a házi pizza (maradékokból) meg a házi kenyér a legolcsóbb, de az munka, idõ, tehát a szegény ember a szabadidejét cseréli "pénzre". (Nem csak a szellemi, de a fizikai, frissességére is vigyáz.)
A fentiek ismeretében nem csoda, hogy a kisnyugdíjas pontosan számol, mindennek az árára pontosan emlékszik, olyan a memóriája, mint egy iskolás diáknak frissen a reggeli tornaóra után.
Ma reggel úszni voltam, ingyen. A tegnapi ajándék-koncertjegyet meg kajára cseréltem.
Hitem az van, majd ott a túloldalon jobb lesz. A vogonoknál. Ja igen, ahogy az ember öregszik, egyre inkább hívõvé válik. Még ez is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése