Hajrá hajrá zabkása!

Ma reggel tovább barátkoztam a zabkásával. Pontosabban a zab-rozs kásával. Fele vízben, fele tejben fõztem meg (mert elfogyott a tej), megsóztam, tettem bele egy kiskanálnyi vajat (tudja valaki, miért a sózott vaj az alap Finnországban? Ha sótlant akarok, keresni kell, nem mindenhol kapható, és dupla annyiba kerül mint a sózott), és a tetejére a 2012-es saját eperlekváromat. Így el tudom használni a régi, szekrényben porosodó reklámokat lekvárokat. Nagyon finom volt.

Mondjuk utána hirtelen kijött, mert valami hirtelen elcsapta a hasam, talán a textúrája, a sok rost, hányingerem lett, rohanni kellett a vécére, de ez - minden mindennel összefügg - segít a fogyásban, tehát nagyon egészséges étel a zabkása, ajánlom mindenkinek. Még ráadásul költségtakarékos is, és segít a spájzban rendet tenni (és erõsíti a futóizmokat).

Úgy számolom, hogy egy fél év, vagy max egy év elég, és elfogynak a felhalmozott (saját) lekvárjaim. Addig anyagilag akár rendbe is jöhetek, testileg akár lebálnátlaníthatom magam, sõt, akár az önbizalmam is helyre állhat, ha ezt kibírom. Nem, ez nem panasz, ez aszkézis.

---
Ma reggeli meditációm alatt a "szégyen a futás, de hasznos" szólás (és annak a "szégyen a futás, de kurva annyát annak, aki üldöz" változata) bukkantotta felszínre a tudatalatti bugyraiból, s eszembe is jutott, mikor a wc felé szaladtam. Lám, a tudatalatti megjósolta, figyelmeztetett, hogy akadálymentesítsem a konyha-wc közötti távot. Hehe. #vanisten.