Örömzene

Ma az egyik kedves ismerősöm (foglaltassék forró aranyba a neve) rengeteg pénzt megsórolt nekem: segített megjavítani (mondhatom úgy: megjavította) az autómon a kiegészítő felső féklámpát és a rendszámtábla világítást. Ezek nélkül megbukott volna a vizsgán. A szerelő azt mondta, ezer euro. Gondoltam, villamosmérnök vagyok én is, elvileg megkereshetném a hibát, de a vezetékek a kárpit alatt mennek, és azt nem szeretném megbontani, mert nem tudom hogy kell. De jött J* és azt mondta, nézzük meg együtt. Kb másfél óra buhera után a féklámpa megy (a vezető sin - fura megoldás) korrodált el, és a rendszámtábla lámpa vezetékén is megtaláltuk a szakadást, azt meg kell toldanom, ha elmúlik a havazás.Ez most iszonyú jól jött, a jövő havi fizetésből a szerelésre elhatárolt pénzt vissza lehet terelni a megtakarításba. Talán el tudok menni fogorvoshoz megint. Pedig már úgy voltam, hogy eladom azt a rohadt autót, amin minden ennyire sokba kerül. Felírom tanulságnak: kukába dobás elött meg kell próbálni megcsinálni. Kérdeztem mivel tartozok, és még óradíjat sem fogadta el, viszont meghívott magukhoz ebédre. Ami egy kicsit ciki, most duplán le vagyok kötelezve, és nem tudom, mivel viszonzom. Szívességet kapni nem annyira könnyű.

Közben esett egy kis jég, aztán szépen havazott, és látom a facebook, már ami a finnországi felét illeti, gyászba borult. Nem értem, miért olyan nagy baj, végül is a tavaszt beköszöntét is csak május elsején ünnepeljük.

Aztán elmentem templomba, meg másikba, meg harmadikba. Ez lesz az én kevésbé ártalmas függőségem. Nem is lenne nagy szám, ha nem az esti "megálló" nevű áhitatról lenne szó. Hát, elaléltam. Templomban meditációs zene orgonával és kantelével, meg valami olyan hangszerrel, ami úgy néz ki mint egy citera, nyakban akaszva zenélnek rajta, a húrokat vonóval húzzák, de nem a bundokat fogják le ujjal, hanem valami pöcköket nyom a zenész, mint valami zongorabillentyűk, vagy harmonika gombok, és azok fogják le a megfelelő húrt a megfelelő helyen. Érdekes volt, ilyet még nem láttam. Volt meditációs vagy relax szöveg (csukjátok be a szemeteket és képzeljétek el...) meg szappanbuborék fújás gyerekek által elkövetve, a kicsiknek játszó sarok közvetlen az oltár mellett, meg a templom minden sarkában mindenféle feladat azoknak akik tevékenyen, kézimunkázva szeretnek meditálni. Mindez itt a kb 600 éves espooi székesegyházban (tuomiokirkko). Ja, a szokásos énekeskönyv helyett modern énekek voltak, Pekka Simokokitól, meg hasonlók. Mindezt zongorán, orgonán, kantelén furulyán kísérve. A mai prédikáció az aggódásról, pontosabban a nem aggódásról szólt. Finnül olyan könnyű kifejezni valaminek az ellentétét ("aggódásmentesség" = huolemattomuus, de vö "halhatatlanság" = kuolemattomuus, "sótlanság" = suolamattomuus).

Még jó, hogy tegnap megvettem a diktafonnak a prémium változatát, így sztereóban, jó minőségben tudtam felvenni (csak saját használatra) a zenét.

Ez után a nap után az sem zavart, hogy esett a hó, és hogy a gondosan elkészített vacsorát a szobában az asztal és az ágy között a szőnyegre borítottam. Csigavér van.