Két téma foglalkoztat ma, az egyik a nincstelenség, a másik a sorstalanság. Az elsőbe tartoznak az olyan dolgok, mint a miért vagyok esténként egyedül, és miért kell annyira rohadtul beosztani a pénzt, hogy ma nem volt boltba elkölthető keretem, hogy még a reggeli kávét is az ex fizette. Köszi. A másodikba az olyan dolgok, hogy mit kezdek a hátralevő életemmel, mi az élet értelme, mert célok nélkül a tenger hullámain hánykolódik a kapitány. Ha rum van elég, akkor ki nem szarja le?
Na de ennyi elég a durva beszédből, hiába a káromkodás, ha nem hallja meg senki.
Minden mindennel összefügg. A kilátástalan helyzet az önbizalommal és magabiztossággal, ami a kövérség oka, de ha helyre tennénk az Én-t, akkor elmúlhatna, a túlevés, az egészséges táplálkozás fordítottan arányos az elkölthető pénztárcával, s ha nincs mit enni, akkor jön az értéktelenség érzés, a nem vagyok jó semmire (és természetesen senkinek) satöbbi. Nem is próbálom levezetni, nagy katyvasz a fejemben, bár egy Baracskai féle térképpel ki lehet bogozni, csak az meg energia, ami meg a fentiek miatti lehangoltság miatt ugye nincs.
---
Ma sokat úsztam. Itt is minden mindennel összefügg. Ha úszok fogyok, ha sokat úszok sokat fogyok, de sokkal éhesebb vagyok, és többet eszek utána, ma egy egész padlizsánból tegnap megcsinált vinetta fogyott el ripsz ropsz ropogós kenyérrel. Az úszás ennek ellenére jó, vállakat rajzol a nyakam alá, aminek az anyukák örülnek (bár a férjem mintát venne rólad, mondja, vidd el őt is magaddal). Pikkelyt növeszt a bőrre, akarom mondani a klóros víz és a ritmusos mozgatás kidörzsöli, besebesedik, hogy a kutyának sem lesz kedve hetekig újra vízbe mászni. Csupasz majom nem vízbe termett. Nem is majom, hanem medve. Fő a mértékletesség, csak annyit ússzak, ami még épp nem okoz melanomát, vagy egyéb bőrkiütést, de azért egy ideig szinten tartja a pulzust.
Jut eszembe, hogy az vagyok, amit megeszek. Azt mondja az orvos egyek csirkét, mi vagyok én, mellbimbó? Egyenek azt a csajok. Pocakos állat vagyok, ha nem teve, akkor malac, lassan már lóg a hasam, mint a löttyedt mell, tele zsírral, ideje lenne levágni. Mindent eszek, mint a disznó, kapirgálni nem szeretek, nem szeretnék szárnyakat, sem kárálni. Sem nem akarom befogni a számat, ezért kerülöm a halat. A francokat fogok enni csirkét meg halat, ha a disznó génállományát közelebb érzem magamhoz. Szoktam böfögni, a marha is jöhet.
A só megtartja a vizet, azt mondják. Megvan miért kívánom annyira a sósat, chipset, mindenféle sós szószt. Mint a vinettát. Mert kell a só a pocakban tárolt zsír (vagy víz, lásd teve) megtartásához.
---
A medencében annyira könnyednek érzem magam. Lassan siklok, mint valami elképzelt szupermenes álmomban, csak kinyújtom a kezem, és suhanok, befordulok a sarkon. A víz alatt csend van, meditálok. Egy láb, siklás, egy kéz. Levegőt! Megint láb, megint siklás. És ez így megy tovább akár fél órán keresztül, amikor már jajgat a hónaljam, ott jelentkezik előbb a kisebesedés. 1000 métert sikerült, talán másodszor életemben. S nem esett nehezemre. Most kenegetm. Disznózsírral.
A víz az én templomom. Elnézem, hogy kapálóznak egyesek. Az ott csal, leteszi a lábát és úgy löki magát. A vízben futók nevetségesek. Formás lábak és kövérek vegyesen. Bebeszélik itt már a fiataloknak is, hogy használ. Nem az használ, hanem a meditáció. Lebukni a víz alá, a padozaton békésen úszkáló takonycsomókat bámulni. Nem az előtted úszó nő csípőjét. Úgy kitekeredik a nyakad, és jön a derékfájás, meg a kötelező vízben futás.
A fulladás közeli élmény megvolt? Mikor tüdőre megy az egy pillanattal korábban vett levegő? Na akkor lehet találkozni istennel. Meg vagyok győződve róla, hogy a bemerítlezések eredeti értelme a halálfélelem íly módon történő legyőzése. Újjászületés. Csak egy kicsit tovább kell a víz alatt lenyomva tartani a páciens fejét, jön mindjárt a fény, és a többit tudjátok a bibliából. A mormonok még mindig csinálják, láttam.
---
Mostanában próbálok naponta újjászületni, de legalább hetente 3-4 alkalommal. Ingyen van az uszoda, beteg embernek ingyen jár az éves bérlet. Sőt, mint kiderült, az ilyen bérlettel rendelkezők (főleg mozgássérültek és nyuggerek) úszó-társat is bevihetnek magukkal ingyen, gondolom azt, aki segít őket a vízbe segíteni, meg megmosni és megtörölni. De jól jönne egy rokkant matrica! Akkor ingyen parkolhatnék a bejárat mellett.
Volt még valami. A víz alatti világ tényleg más, mint a víz feletti. Mégiscsak delfinek voltak az őseink. A kék szín látása megvolt? Hogy később alakult ki, mint a piros vagy a zöld? Na meg a csupasz bőr is. (Az ember evett a fáról, észrevette, hogy csupasz, zsupsz, elbújt isten elől, bement a vízbe, hogy ne egyék meg a kannibálok. - Olvastad?) *** Szeretek ott lenni, a víz az elemem, mintha a testem 90 százaléka otthon érezné magát. Mindig is szerettem hasonszőrűekkel tölteni az időt. A molekuláim most fedezték fel a távoli rokonokat. Minket facebookkal, őket klórral mérgezik.
*** Hoppá! Lehet, hogy isten a víz alatt volt (pl delfin), és a paradicsom, ahonnan kiűzettünk volt a víz (lásd Atlantisz, elveszett világ), és most oda törekszünk visszamenni? S mivel észrevettük, hogy kukink van meg puncink, ezért ruha kellett, amit csak a parton lehetett kényelmesen hordani? De nem döglöttünk meg, mert megkegyelmezett az öreg Triton király, és adott nekünk tüdőt, hogy kapjunk levegőt... S a kis hableány c mese is igaz dokumentumfilm? ***
---
Tegnap elmentem, hogy a felszabadulás napját megünnepeljem. Azt hittem már legalább 3 éve elvált vagyok, legalábbis mindenkinek ezt hazudtam, aztán számoltam, hogy még csak 2 éve. Szomorú. hiányzik?
Ma csoportot vezettem ugyanott, ahol rajtam segítettek, a gyerekverő klubban. Élveztem! Ezek a friss gyerekverők még nem tudják, hogy a terápia vége válás, és hogy a válás vége önmarcangolás, dohányzás, vagy más önpusztítás, depresszió, mániákus költekezés és elszegényedés, nincstelenség, és sorstalanság. Aztán talpra állás, kilábalás, templomba járás, kényszeres önkéntes munka, satöbbi. Már ha megéri az ember. És az élet értelmén való hajnalba nyúló társtalan párbeszéd önmagunkkal.
Ugye mondtam, hogy minden mindennel összefügg?
Adtam magamnak fél évet, hogy kiderüljön, mi lesz. Ha tényleg megvan a probléma gyökere, a gyerekkori vélt vagy valós traumák, akkor lehet rajta elkezdeni sakkozni, helyükre tologatni az agykockákat, és végre elkezdeni élni. Ja, hogy az élet ez, ami most van. Akkor ezt kell élvezni. A pocakot, a kilókat, a pöttyöket, a kopaszságot, a lazuló és Burana nélkül fájó fogakat, a lapos pénztárcát, meg a nincstelenséget, meg a sorstalanságot.
Mindenben meglátni a pozitívat. Ez lenne a mai mottó.
B+
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése