Jari könyvet ír a férfiak érzelmeirõl. Meghallgattak, elõbb egy csoportos beszélgetésen, ma meg személyesen. A beszélgetés elfeledett élményeket hozott elõ: válás, szégyen, bûntudat. Azt, hogy mennyire aláásta az önbizalmam az a pofon amit akkor ott a hivataloktól kaptam. Kb akkora volt, mint amikor a történelem tanárom a szemembe vágta, hogy pösze vagyok. Vagy nagyobb. Mondtam is, hogy kinyitották Pandora szelencéjét, legyen is az akármi, mert azóta nem tudok megint aludni, megint nyomorultul érzem magam, és önpusztító dolgokon gondolkozok. Az egyik ilyen a költekezés: hamarosan adósok börtönébe kerülök. A másik az, amikor a templomi perselybe egyszerûen nem tudok több pénzt dobni, mint a pénztárcám alján lapuló 5 centes.
Nem tudom, miért építettem magam köré ekkora úszógumit. Valószínûleg a személyiségemben van a hiba, gyerekkorban ért sérülések már akkor aláásták az önbizalmam ("nekem már nem lesz soha feleségem"), aztán a fásultság, mókuskerék, állandó fáradtság és stressz: magas költségek, el kell tartanom 3 (késõbb 4) gyereket, fizetni a lakáshitelt (késõbb kettõt). Mellette fontos lenne, hogy feltöltsem a batteriket, mi persze pénzbe kerül. A válás után, ahelyett, hogy rendbe szedtem volna az életem, kárpótoltam, mert ezt a kis utat megérdemlem, jótékonykodtam, vittem magammal valakit, hogy ne érezzem magam egyedül.
Megint elértem a hitelkártyám fenekét, megint kilátástalan. De legalább fogyok. De legalább nem dohányzok. Csak maradjanak ezek így, mert ezekbõl tudok majd késõbb erõt meríteni. Hej, ha egyszer újra kezdhetném! Vagy ha olyan országban élhetnék, ahol a pocak szép, a toka menõ, a horkolás meg nemes!
Nem tudom, mit akarok. Azt tanultuk, hogy keresés közben pontosodnak a keresési feltételek, a kritériumok. Úgy néz ki, hogy ez most fordítva mûködik. Minél több találatot dob föl az élet, annál inkább elbizonytaladom, hogy mihez kezdjek, mit is akarok ezentúl kezdeni az életemmel. Vannak dolgok, amik mint mumus taszítanak, ilyen Magyarország, hiába vannak ott a gyerekeim, meg a rokonok, hiába lenne ott (talán) IT-s állás, ha mindenki menekül. Süllyedõ hajóra, lezuhanó repülõre nem szeretnék felszállni. Ha nagyon gáz van, innen talán ki tudom majd menteni legalább a gyerekeimet, bár itt is inog a mocsár (Finnország: Suo-mi, suo = mocsár) alattunk.
Szar van, ez a világ tele van bizonytalansággal. A fekete hattyúban írják, vagy Mérõ írja a fekete hattyú kapcsán, hogy a bizonytalanság, a változás az állandó, és aki ehhez alkalmazkodni tud, az lesz sikeres. Nehezen viselem a változást, ha hiányzik a stabil pont az életbõl. Sem a lakásom nem ilyen pont, sem nincs családom, és még a barátokat is kerülöm, talán a szégyen miatt, hogy hogy elbasztam az életem. És hiába keresem, hogy vajon nárcisztikus vagyok-e, hiába nyitogatom a tudatalattit, hogy mi és hol romlott el, hiába próbálok fogyni és távol tartani a dohányzást, ha nagyon elveszettnek és magányosnak érzem magam, még mindig. Mert nincs pénzem utazni, nincs pénzem feltöltõdni, látni a családom, a világot. A helyzet nem vészes, de kilátástalan, és ez nyomorulttá tesz.
Csernus mondja, hogy ilyen állapotban csak a gyávák csinálnak hülyeséget, mert innen már csak felfelé mehet, nekem, a pesszimistának mégis inkább a magyar foci jut eszembe, hogy mindig van lejjebb és lejjebb. (mindig van új, s még újabb, hát várd a csodát)
Nem, nem akarok beszélni róla, nem akarok megtérni sem, csak el akarom gyászolni azt az ént, akinek hittem magam, sikeresnek, erõsnek, bátornak, tehetségesnek. Mert a tükör nem hazudi, a tükör kegyetlen, legyen az feleség, legyen az a társadalom, bíróság, aki a szemembe mondja, hogy szar ember vagyok, semmire kellõ, velejéig romlott.
Ma reggel Jari azt mondta, hogy bízzak önmagamban, mert értékes vagyok, tele javító szándékkal, sok embernek adhatok még sokat. S én türelmetlen vagyok. Nekem ki ad?
---
Terv? Az van. Megyek rágyújtok (az törli a negatív gondolatokat is, mint minden mást is töröl), aztán megnézem újra a power of vulnerability TED elõadást, hátha most megértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése