Pünkösdi elmálkedés

Azt hiszem szeretik az emberek az olyan koncertet, ahol ismerik a zenét, és a számokat együtt lehet énekelni.
Nem teljesen értem, miért járnak egyre kevesebben templomba?

---

A legjobb gondolatok, mint a fenti is, mindig a fürdőben jutnak eszembe. Vagy a vécén ülve (ez most szolgálati titok?), amikor nem lehet szaladni diktafonért, vagy leírni, vagy teregetés közben, mint most is, amikor nem akarom abbahagyni a megkezdett munkát, pedig jó lenne addig papírra vetni, míg el nem felejtem. Huss, a sok csiga, az annyát! (ezt már írtam korábban)

---

Pünkösd az evangélikusok egyik legnagyobb ünnepe, jelzi ezt a ritkán használt piros oltárterítő és a pap nyakába akasztott piros stóla is (itt fehér a miseruha, sima kötéllel átkötve a derekán, az ünnepnek megfelelő színű sál a díszítés). És hiába a kétnyelvű istentisztelet - ma a svéd és finn együt volt - mégis csak félig volt a székesegyház. Az úrvacsorára tervezett zenének is csak a fele kellett, pedig szép volt, hallgattam volna még.

Valakivel épp beszélem, hogy borzalmasan drága itt minden koncert. Kivéve az ingyeneseket. És ilyen is van bőven, csak ki kell mozdulni a konfortzónából, és be kell ülni (árral szemben menve) a templomba. Az angol nyelvűn például az Otaniemi kápolna kórusa énekelt. Basszus, mennyi csillogó szem...

Este visszamentem repetázni (léleksimogatásból soha nem sok), megálló néven zenés áhitat volt. Na ez érdekes. A múltkor szuper orgona-kantele koncertet hallottam ugyanezen, miközben gyerekek szappanbuborékot fújtak, és az emberek az oltár mögött keringtek, a kijelölt "megállókban" különböző feladatokat csináltak. A pap is mondta, hogy néha csinálni kell olyat, amilyen még soha nem volt az öreg kőtemplom falai között. Ma meg a bejáratnál apró, kockára vágott gyurmát adtak, 3 féle színből lehetett választani, nekem természetesen a piros tetszett, de nem tudtam mi az, azt hittem színes cukorka (toffé vagy vajkaramell szerű puha valami), és beleharaptam, csak az ízéből jöttem rá, hogy nem rendeltetésszerűen használom, remélem nem halok bele... és abból a színes gyurmából kellett valami apró, a természethez kötődő szobrocskát faragni. Gondoltam alma, ha már piros, nekem az alma a teljességet és egészséget jelenti, az volt a jelem az óvodában. Még szerencse, hogy nem asztal, öcsémnek az volt a jele; nem tudom asztalt hogyan csináltam volna. A mellettem ülő nőnek zöld gyurmája volt, hát ha már nem szokványos istentiszteleten vagyunk, gondoltam csinálok valami nem szokványosat, és kértem tőle egy levélre való darabot, nem is nagyon botránkozott meg, hogy ismeretlen megszólítom, így nekem volt az egyetlen többszínű alkotásom, (thinking out of the box kipipálva), meg voltam elégedve magammal, megveregettem a bennem lakó gyermek vállát. Ha nem törődik velem (mármint azzal a bennem lakó gyerekkel) senki, ha senki nem simogatja, senki nem kérdi "hogy vagy, mi bajod", akkor majd én törődök vele. (Ezt a módszert a barátnőm mutatta, és beleszerettem.) Nade hol is jártunk?

Megyek vissza teregetni, mert a szomszéd megint bedurrantotta a grillsütőt, és ide jön be a bántotthús szaga. Minden nap sütnek. Nem, nincs bajom a hússal, de ez a sok égetés nem tesz jót, szerintem hamarabb lesz neki gyomorrákja mint nekem lapos kockahasam (szép metonímia).

Most viszont kurvára beintult a fejfájás (jut eszembe Algernon), egyre romlik a színvonalam, egyre kevésbé tudom megválogatni a szavaim, és megint káromkodok, vajon a szomszéd bűze váltotta ezt ki, vagy kezd hatni a gyurmába rejtett mérgező festék, és kezdek szétcsúszni? Jaa, hogy ma eddig, pedig este kilenc mindjárt, még csak 900 kcal kaja van bennem, lehet, hogy ezért a szédülés, megyek csinálnom kell vele valamit.

Ágyő, pepik! (Ezt Edó szokta volt mondani, talán nem haragszik meg, hogy most használom.) Éljen a szentlélek, töltse be bennetek is az ürességet. Nézzetek az égre, hátha megláttok egy repülőt. Vagy sem.