Egyébként az ebéd nem volt egy nagy szám, fogyókúrázni megfelelt, eljöhettem volna már reggel is.
Itthon mindjárt a kikötőbe hajtottam, mentünk a szigetre kirándulni, grillezni, magyarokkal. Jobb ez a társaság. Nem mondhatok rosszat, R* még mindig mazochista módon olvassa a blogot, de nincs is mit, mert tényleg jó volt, és annak ellenére, hogy nem volt kolbászom (kaptam), nem is volt nagyon ciki, hogy nem otthonról jöttem. (Egy kis darab szalonna volt nálam, amit a táborba vittem magammal, de nem volt kedvem elővenni, mert megszólnak, meg kiváncsiskodnak, azzal kárpótoltam R*-t, szereti a bőrét.)
Tegnap a délelőtti előadáson az előadó a különböző nemzetek "motivációs" jellegéről beszélt. Vannak olyan népek (keleten), ahol a szégyen motivál (Japánban és Kínában az arcvesztés miatt öngyilkosak lesznek, Indiában meg a közel-keleten a megerőszakolt lányt, aki szégyent hoz a családra, a család öli meg), van, ahol a félelem (Afrika, Dél-Amerika, a hatalomtól vagy tekintélytől félnek, így már értem, hogy miért szólít mindig szőr-nek az ismerős fekete család, akinek rendszeresen segítek). Van, ahol meg a bűnösség érzés (nyugati kultúrák, ezért van tele az amerikai film tárgyalásos jelenetekkel). Ezek szerint én keleti vagyok, a szégyen érzetemet takarom el a vallással, be akarok simulni a közösségbe, hogy elfogadjanak. Nehogy a szomszéd megszóljon.
Ezek után tök ciki, szégyen, hogy mindenféle szólás nélkül leléptem, aztán a kirándulásról is, mert már untam a végét, el akartam érni a korábbi hajót vissza, s még el tudtam menni a nyitott medencés uszodába lubickolni. Jó volt, de önző dolog volt (sebaj, a magyarokat ma is látom, és ott előre bocsánatot kértem, hogy nem veszek részt a kaját követő napimádásban és játszótéri gyerekterelgetésben). Ma este úgyis látom őket, meghívtak szurkolni. Ha jól viselkedem, és nem pontozódok ki ebből a közösségből is, akkor közöttük jól értem magam, és a depresszióm meg a szoc fóbiám is elviselhetetlenségi küszöbérték alatt marad.
Végülis Juhannus volt, amikor ünnepelni kell, s ha szar a tábor, minek maradjak ott? Nem vagyok finn, aki ha véletlen beleül egy hangyabolyba, csakazértis ott marad.
Ma jó napom van. Reggel gondoltam elindulok templomba, aztán uszoda lett belőle (mondván, hogy a víz alatt olyan érzés, csend, mintha templomban lennék), meg hogy még a nagy UV értékek előtt kell kimerészkedni. Hát, sütött nagyon. Mikor jöttem kifelé, 11 körül akkora sor állt, mint amit még nem láttam azelőtt. Máskor is korán kell menni.
Uszoda után nekiálltam főzni. Először rakott zöldbabot gondoltam, de aztán elterelődtem, megboldogult anyósom jutott eszembe, aki olyan finom szabolcsi töltött káposztát főzött mindig, hogy már előre örültem neki. Féltem, hogy nem tudom majd betakarni a káposztát, hogy nem tudom majd oldalt rendesen behajtogatni, de az első sikerült, csak az az utániak kezdtek szakadni. Paradicsomlében főztem, remélem jó lesz. Ezt meg is örökítettem.
Aztán elmondtam egy-egy imát mindkét ex anyósomért, a második, ha minden igaz, tegnap érkezett Finnországba, nem tervezek velük találkozni, és azt hiszem a láthatások rendje is borul a következő 5-6 hétben, még többet leszek szabadon, unatkozva.
Ma este meccs, addig csak kibírom valahogy. Shaun the Ship-et nézek, vissza kellene vinni a lemezeket a könyvtárba, de nincs kedvem kimozdulni itthonról, kánikula van, felhős, nyomott, lehet vagy 28 fok, ami itt melegnek számít. Most van nyár, most kellett volna jönnötök...
Megyek, megkóstolom a káposztát, hátha jó, akkor elmondhatom, hogy ha másra nem is, erre jó vagyok. Amúgy megint semmi értelme semminek hangulatom van, de ezt már kezdem megszokni.
Most már gyülekezetem is csak 1 van, mivel a másikat, a közelit tegnap kihúztam a listámról. Jaj, ki segít rajtam?
Közben előkerült Coelho Veronika meg akar halni c. könyve, pompás olvasmány lesz, ha egyszer végigszenvedem a semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése