A hétvégét egy táborban töltöm elcsendesedős, meditációs jelleggel (retreat). Fura így. Legutóbb családdal voltunk ilyenen, akkor nem kellett osztozni a szobán idegenekkel. Most megint aggódhatok, vajon a horkolásom mellett tudnak-e aludni a szobatársaim? Vajon nem beszelek-e álmomban, és nem árulom-e el tudtom nélkül, hogy orosz kém vagyok?
Ebed közben rájöttem, miért soványak a gyerekek es miért híztam el felnőtt koromra. Így tudom legtömörebben megfogalmazni:
Azért jó az iskolai menza, mert szar.
Remélem nem kell szájba rágni. Igaz ez a munkahelyi és laktanyai menzára is. És szerencsére a tábori konyhára is, segít megőrizni a vonalaimat.
Unatkozom. Vagy mindenki családdal jött, vagy mindenki ismer mindenkit, csak én érzem magam itt is különállónak, egyedül. Pedig hoztam társasokat, de amint a nevük mutatja, ezekhez társaság kellene. Szociális fóbiám lenne?
Jobb híján megyek a barn-ba, régi magtár épület, elcsendesedő, meditáló és imádkozó sarkokat csináltak bele. Majd lefotózom és megosztom, ha nem veszik észre. Amúgy jól nez ki. De ott is magányosak az emberek, ezek nem tudják itt mekkora ereje van tömegben elcsendesedni, itt ezt magányosan szokták, kettesben istennel. Bár ha belegondolnának, isten bennünk van, minket ő fog össze itt is, ennek jogos folyománya, hogy csoportban is lehetne csinálni.
Ma ünnepeljük Juhannus-t, Szent Ivánt, amit bulival, tánccal, makkarasütéssel, tűzugrással kellene ünnepelni. A tábor faliújságján láttam, hogy a faluban is tartanak ilyet, lesz zenekar, finn tangó, egyebek, ahogy kell. Ha nagyon nyomott lenne itt a hangulat, bár gondolom a dicsőítő zenekar itt is rázendít, átmegyek oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése