A szomszéd rákja

A szomszédom imád kint élni az udvaron. Bedeszkázták a teljes kertet, és olyan kerti bútorokat vettek, meg olyan esõvédõ tetõt, hogy egy újabb szobájuk lett. És úgy is használják, mintha a lakásuk meghosszabbított része lenne: a csaj egész nap kint ül, olvas és dohányzik, és telefonál, a pasi meg ha hazaér, mindjárt neki esik vacsorát készíteni. Hallom ahogy szenvedve bekapcsolja a grillsütõt. Nagy, gázos készülék lehet, mert pont olyan hangot ad a beindítása, mint elsõ anyósomnál, meg mint az elsõ albérletünkben a gázkonvektor. Nem lehet valami jó, mert a beindításhoz rengeteget kell pattogtatni a szikrát adó gombot. Minden nap grilleznek, minden nap érzem az odaégett hús fekete szagát. Szívom be, tüdõzöm le azt a rákkeltõ füstöt, hacsak nem csukom be idõben (mikor meghallom a szikrát adó kattogást) az összes udvarra nézõ ablakot. Bántotthús, szokta mondani az ex... Nem irigylem a szomszédot, inkább sajnálom, hogy ilyen egyoldalúan táplálkozik, minden nap hús, és égetett, elöbb utóbb valami betegsége lesz. A nagyobb probléma, amiért ez zavar, hogy este 10 körül ér haza minden nap, és ez a jelenet kb fél 11 táján játszódik le, mikor - újabban korán lefekszem (meccset nézni) - már épp elaludnék, és felriadok a zajra, ha meg nem, ha csak késõbb ébredek fel a szagra, az már késõ. Megfájdul tõle a fejem.

Nagyon jó a jószomszédi viszony, de valami bosszún gondolkodok. Talán csigákat kellene tenni az udvarukba, vagy ott kellene az udvaron telefonálnom esténként, vagy ott kellene bográcsban fõznöm. Nem tudom, miért, de elnyomva érzem magam, kicsinek, tehetetlennek, és nyomorultnak.