2016. július 25., hétfő

Fogyni algopyrinnel

Nem arra gondolok, hogy hogy lehet megelőzni a terhességet algopyrinnel, hanem arra, hogy lehet vele fogyni is. Mert amikor jön az éhség, vagy a folyadékvesztés és kalóriahiány miatt a fejfájás, akkor beveszek egy fádjalomcsillapítót, és kész.

És az úgy volt, hogy ma megint rekordot döntöttem, eddig még soha nem úsztam 800 métert megállás nélkül, de ma igen, és eddig még soha nem úsztam egy nap 1100 métert, és soha nem volt az átlagom 3 perc / 100 méter alatt. Persze le tudom úszni a 400-at 12 perc alatt (vizi Cooper teszt), de utána jön 2-3-5 perc pihenő, hogy folytatni tudjam. Ma nem kellett. Ma az 1100 méter megvolt 30 perc alatt. És a klóros vízben eltöltött időt szeretném minimalizálni, az elégetett kalóriát meg maximalizálni, tehát a gyorsaság számít. Hogy bírtam? Talán azért, mert a holtponton már túlestem, amikor biciklivel oda tekertem.

Aztán megvettem a buszbérletet, és azzal kényszerítem magam holnaptól gyalogos munkábajárásra, mert a cél ott lebeg a virtuális horizonton, szép és karcsú akarok lenni, és jó pasi, meg minden, és az önbizalomhoz kell a sikerélmény. Egyik rossz szokásról leszokás, másik rossz szokásra rászokás (most épp az önsanyargatás lesz az, vagy ki tudja, találok rosszabbat). Az új bérlettel mindjárt be is mentem a városba kicsit túristázni, meghallgattam valami csapnivalóan rossz Liszt orgonakoncertet (nem tudom, hogy a darab volt-e vacak, vagy az orgonista volt túl "fiatal"), meg is fogadtam, hogy ha a szerző neve nem j.s.-sel kezdődik, akkor ezentúl kihagyom

Meg is van az eredménye a mai mozgásnak, meg a kevés kalóriának (estig csak 1565 kcal ment be, fájt is tőle a fejem rendesen), lefekvés előtti mérlegelés 104,8 kilót mutat, ami újabb csúcs lefelé... Gyorsan bevettem a gyógyszert, a fejfájás ellen, de hogy aztán mégse sanyargassam annyira a testem, megettem egy darab bagettet (tényleg csak 30 gramm volt), meg egy kis pápai vöröshagymás töpörtyűkrémet (14 g x 825 kcal), meg még egy kis diétás ananászt (pontosabban az ananásszal kezdtem, de az nem volt elég, még nem hatott a gyógyszer), és most itt vagyok, és csak nem jönnek azok a kurva bárányok, valami nagyon zavarja a lelkiismeretem, csak nem tudok rájönni mi az (de megvan, csak megpróbálom elfolytani, férfiak vagyunk, vagy mi, de mire ez a királyi többes?) - Röhögök közben Miscgrawe szarral történő nyakonöntésén - bár igaz lenne. Az ilyen dolgok azért igazán vígasztalóan hatnak.

A negatív kilók meg motiválólag.

Az algopiri meg kezd hatni, úgyhogy most

Nincsenek megjegyzések: