Ma a a szupravezetős ciklotronról tanultunk, és arról, hogy ezzel hogyan mentünk életeket. Este kipróbáltam, milyen az, amikor szupravezetőt csinálnak a lapockámból, mínusz 200 fokkal lefagyasztották a szárnyaimat. Most olyan, mintha fel lenne szántva a helye. Legalább nem egy szájra emlékeztet, hanem úszómedencére. Kérdem a nénit, hogy mikor mehetek vele vízbe, erre mondja, hogy akár azonnal. Azért próbáltam kímélni, de elmentem úszni, kiváncsi voltam, áramvonalasabb-e, gyorsabban úszom-e, vagy megfagy-e a környezetében a víz.
Most nem tudom mi lesz, este tehát elmentem az egyik testvéremhez, hogy imádkozzunk értem.
Nagy baj nincs, ki sem rúgtak, meg sem halok, de azért az ideg bennem maradt.
---
Közben megfogalmaztam, mi a baj. Az, hogy félek, hogy amikor majd olyan helyzetbe kerülök, ahol segítségre lenne szükségem (betegség, rosszullét, öregség, anyagi nehézség), nem lesz majd mellettem senki, aki segít, aki hívja a mentőt vagy a papot. Ábel vagyok a rengetegben, csak épp nem jön ide senki.
---
A mai ige az EF 2:8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése