Memória - mentés

A rádióban volt egy hirdetés, talán az érelmeszesedés és az agyi katasztrófák ellen reklámoztak valamit. A reklám végén egy mondat megütötte a fülemet, az, hogy

az ember merevlemeze nem pótolható.

Ha jobban belegondolok, igaz is. Érdekes, hogy merevlemezhez hasonlítja az agyat, ahol a hosszútávú memóriánk van.

Felmerült bennem egy kérdés: ha a számítógép merevlemezét tudjuk archiválni, és ha megdöglik, vissza tudjuk állítani a rendszert, a képeinket és írásainkat (emlékeinket), csak újra kell indítani a rendszert, akkor vajon az emberi agy tartalmát is lehet hasonló módon archiválni, és késõbb visszaállítani?

Valamikor írtam, hogy a napló és a blog olyan, mint a külsõ memória: kiteszem, elteszem, majd ha kedvem tartja, visszaolvasom, és újra foglalkozok vele. Akár odaadhatom másnak, hogy gondolkozzon rajta õ. Ha a fenti hasonlatot használom, és az agy a merevlemez, akkor a jegyzetfüzet a backup, amivel késõbb felidézhetõ, visszatölthetõ, vagy másik számítógépre vihetõ.

Most azon gondolkoztam, vajon teljes mentés lehetséges lesz-e valaha? Az agy adott pillanatbani állapotát ki tudjuk-e majd menteni, és ha testet, vagy agyat (vagy létformát) cseréltünk egy rendszer lefagyás után, vissza tudjuk-e majd tölteni annak egy konzisztens korábbi állapotát?

Szerintem nem.

Az agy bonyolult, és folyton változik a tartlama, teljes másolatot nem lehet csinálni róla (Heisenberg határozatlanság és Schrödinger macskája - ha mérem, megváltozik).

Persze lehet rögzíteni egy ember gondolatait, fõbb emlékeit, véleményét, világnézetét, értékeit, ami alapján döntéseket hoz de ez elég idõigényes, és soha sem pontos másolat, csak valami elnagyolt összefoglaló, benyomás, pillanatnyi snapshot. Képzeljük el, hogy jön egy újságíró, és kérdéseket tesz fel, és a válaszokat rögzíti. Rengeteg idõ, míg mindent lejegyez, ez alatt a kikérdezett is változik, a gondolatai is. Az életrajzból megismerhetõk a fõbb vonások, de a mögöttük levõ gondolat, agyi tartalom, emlékfoszlány nem.


Nem is biztos, hogy pontos lesz a leírás, mert minden történetíró mást hall meg és tart fontosnak az elmondottakból (lásd Biblia).

Vajon az ilyen írásokból vissza lehet-e tölteni valamit? Egyáltalán, akirõl szól, magára ismer-e belõlük? Mondjuk ha valaki öregkorára elbutul, eszébe juttatható-e pl egy gyerekkori történet, ami vele megesett? És ha már nem ismeri meg a saját gyermekét sem, vajon egy fényképrõl eszébe juthat-e, vagy megtanulhatja-e újra, hogy ki az a személy?

Ha arra törekszem, hogy a gondolkodásomból, az életembõl legalább a lényeg fennmaradjon az utókornak (mondjuk a gyerekeimnek, vagy szenilis önmagamnak), akkor úgy kell ezeket a dolgokat leírnom, egyértelmûen, levezetve, hogy látni lehessen, milyen inputok hatására milyen emlékek és érvek miatt alakult bennem ki az a gondolat... Pl miért kerüljük a napfényes helyeket, miért ne hordjunk mobiltelefont a zsebben, és miért kerüljük a dohányzó ismerõsök társaságát.