2016. november 30., szerda

Koncertek ingyen

Ükök a koncerten, elvarázsolnak a fények. A bőröm alá megy a zene és bizsergek. Úgy érzem, hogy a haláltól sem félek. Majd egy reggel arra ébredek, hogy már nem élek.

Lassan indult, de aztán belejött, a végére félmeztelenre vetkőzött, és úgy osztotta az áldást. Furcsa szókép, mert az énekes-gitárosról beszélek, miközben a basszgitáros a frissen végzett pap. A szólógitáros meg Bécsben klasszikus zenét tanult zongorista.


Többen kérdezték... hogy jutok el hetente akár 2-3 koncertre is, ha azon panaszkodok, hogy nincs pénzem. Az úgy volt... (csak ne Ádámtól és Évától kezdjem), hogy önkéntes munkát végzek, ezért (hogy a támogatásra szoruló családokat el tudjam vinni valahová, múzeumba, vagy más kult. programra), kaptam egy kultúra bérletet, amivel ingyen tudok bemenni a város által szervezett programokra. A helyi kevés múzeumba - ezzel legutóbb úgy jártunk, hogy az EMMA-ban csak 15 percet voltunk, mert a tavasz óta 1 teremnyi változás volt, ennyi idő alatt megnéztük - az egyetlen kultúrközpontba, oda is csak a saját szervezésű programokra, meg a Sellosali-ba, ahol a múltkor standupon voltam. Mehetnék még a papáknak és mamáknak kitalált délutáni tangóra is, de akkor dolgozom.

Ez a mi csodálatos kultúrpalotánk, téli díszben.

Önkéntesnek lenni jó, addig sem otthon unatkozok. Na azért nem mindig fenékig tejföl; van, hogy 3,5 órámat elutazom, hogy a segített jóembernek a szemüvegét visszaszerezzem, amit valahol a reptéren adtak le, s a hosszú utazás, meg várakozás után kiderül, hogy ez nem az övé, vihetem vissza...

Tegnap csoportot vezettem, mert az egyik szoc. munkás kiesett, s olyankor önkéntes ül be a családsegítő csoportba. Ott aztán olyanokat hallok, hogy kénytelen vagyok elmenni szupervízióra, mert azért a segítő is ember. Szóval jó is, meg nem is.

De a csúcs az, hogy a hétvégén az ország minden tájáról jövõ önkéntesekkel találkozhattam, amolyan gálamûsor és "köszönjük, hogy ingyenes munkát végzel" program, ahol olyan emberekkel volt "csapatépítés", akikkel a késõbbiekben talán soha nem találkozunk. Más önkéntesek, doulák, anyaotthonok dolgozói, meg pót-nagymamák, meg mindenféle segítõk, akikkel megbeszéltük, hogy miért jó önkéntesnek lenni.

Szóval megint rágódhattam egy kicsit a saját válásaimon, az apaságon, meg az élet hasztalanságán, aztán onnan hazaérve mehettem a templomba regenerálódni, utána meg egy másikba kantele koncertre a lányommal.


Ma este színház lenne, de azt hiszem inkább kicsit tovább dolgozok, s mégis hamarabb hazaérek pihenni.

Nincsenek megjegyzések: