2016. november 24., csütörtök

Önkénteskedés

Egy ideje önkénteskedek, ennek örömére meghívtak egy ünnepségre, ahol megköszönik a helyi családokért eddig végzett munkámat. A probléma az, hogy olyan országos ernyőszervezet jutalmaz, akikkel korábban bajom volt, majdnem ráborítottam az asztalt az egyik bácsira, aki feminizmusában már átesett a ló túloldalára. Erősen gondolkoztam, mit mondok majd, ha megkérdik, hogy kerülök ide. Azt mondom, hogy az utóbbi 2 évben végzett önkéntes munkámért jövök learatni az oklevelet. Tiszta sor.

Az már nem annyira, hogy beszédet is kell mondanunk. Nem elég, hogy kihívnak, megkoszorúznak, de a koszorúzás tényét prózába is kell foglalni. A múltkor csak azt kérdezték, mit jelent apának lenni (amire semmilyen nyelven nem tudtam a jó választ), most az a kérdés, mit jelent önkénteskedni. Basszus, nehéz. Miért is járok oda?
- Mert otthon megöl az unalom.
- Mert jó a társaság (pl filmrendezővel, koncertszervezővel, taxissal, gyermekvédelmissel lehet haverkodni).
- Itt lehet finnekkel haverkodni (amúgy nagyon nehéz).
- Mert fontosnak érezhetem magam.
- Mert hasznos társadalmi munkát végzek.
- Mert ez motivál (az életben maradásra).
- Mert nemes dolog másokon segíteni.
A beszédünket videóra akarják venni, így ha valaki nem lenne ott most hétvégén a régi ismerősök közül, akkor majd a videóról jól felismernek, és jól beskatulyáznak. Erre azt találtam ki, hogy az nem az én, hanem az ő bajuk.

Ez az első pont (otthon magány, unalom) tényleg gyilkos. Tegnap volt a tévében egy hosszabb beszélgetős műsor a magányról, és arról, hogy önkéntesként hogy tudunk segíteni a magányosokon. Az sem elhanyagolható szempont, hogy amíg az ember másokon segít, addig is hasznosnak érzi magát, és addig sincs egyedül, tehát tök jó lenne a magányosokat munkára fogni, hogy legyen feladatuk, életcéljuk, hogy hasznosnak tudják érezni magukat. Mert borzalmas egyedül.

Olvastam egy másik kapcsolódó hírt is: az óvodát bevitték az öregek otthonába, a gyerekekre az öregek figyelnek, s amint lett feladatuk, máris javult a mentális állapotuk.

Hát igen, másokon segíteni még mindig jobb, mint a vogonokat várni.

---
Tegnap annyira fellelkesedtem a beszéd írás közepette, hogy elhatároztam, beiratkozok szociális munkás tanfolyamra. Talán úgy jobban megtalálom a helyem (fontosságom, társaságom, barátaim) ebben az idegen, hideg, sötét világban.

Pedig lennének barátaim, ha nem kerülném a magyarokat, meg ha lenne pénzem kocsmára, hogy el tudjak menni velük, amikor hívnak. Most pl egy lakásavató bulit mondok le az ottalvós ünnepség miatt.

Nincsenek megjegyzések: