Örömhírek

Szerdán arról beszélgettünk, hogy vannak dolgok, amit képesek vagyunk mindenkinek elújságolni. Ilyen volt a cipõm, amihez csak egy pici fém darabot szerettem volna, de egy egész pár bakancsot kaptam, ujjongva meséltem el mindenkinek. Esettanulmány lett belőle. Vagy amikor gyermeke születik valakinek, vagy (végre) bekötik a fejét, boldogan újságolja el mindenkinek. Miért nem tudok ujjongani azért, ami van, amit minden nap átélek, s miért nem mondom el senkinek, hogy mennyi kellemes változás volt az utóbbi időben az életemben?

Legelső, és legfontosabb: nem vagyok rákos. Vagy most még nem. Vagy ha igen (mert isten útjai kifürkészhetetlenek), akkor még nem derült ki, s nem nyomaszt. A másik: fogytam 10 kilót, és ahogy elterveztem, most egy ideig megtartom az elért súlyt (könnyű, megy ez, mint az ágybavizelés), aztán majd ha újra úszhatok meg squash-ozhatok, fogyok még, mert fogyni jó. Anyagilag is látni a végét, az alagút végén ott a fény. Szent és dicső makkara, alkalmi másodállás, ahonnan csurran cseppen egy kis kolbászvég. Talán a legfontosabbat el is felejtem. abbahagytam a dohányzást.  Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam, miután rájöttem, hogy miért csináltam, s arra, hogy amiért csináltam, azon nem segített :)

Függőségek maradtak a cigaretta elhagyása után is. (Úgy írom, mintha olyan nagy dohányos lettem volna, pedig csak 2 évig tartott, a 2014-es választások estéjén szoktam rá, s idén nyáron álltam le vele). A következő a kóla volt, ami nem hagyott aludni. Azt hiszem 3-4 hete vagyok  kóla mentes, pontosabban nem görcsösen kóla mentes, de azóta nem veszek nagy üveget, nem tartok otthon a hűtőmben, nem iszom meg a napi másfél - két litert. Azt hinnéd jobban alszom? A frászt, azon nem segít, az a következő függőség lesz, amin már dolgozok. Az óraátállítás segít, hogy már éjfél előtt ágyban legyek, minden nap. Ehhez le kell szokni egy másik függőségről: az esti levelezésről, számítógépezésről, és az excel táblás pénzszámolás-könyvelésről.

B szokta mondani, hogy a függő örökké függő marad. Gondolom, hogy a függő olyan ember, akinek hiányzik valami belül, az önállóság, vagy a bátorság (mert valaki vagy valami kiverte belőle), s kívülről várja az irányítást, a megerősítést, a kontrollt. Nem betegség, csak így szocializálódott. A legjobb, ha a függést olyan dologgá konvertáljuk, ami nem káros, nem tesz kárt sem a testben, sem a lélekben, sem a közösségben. A cigi meg a kóla a testben tesz kárt. A félelem a környezetben, a barátokban, rokonokban. (Ha most hívnának a mormonok, hogy le tudnék-e szokni a kávéról, azt mondanám, hogy persze.) (Közben arra is rájöttem, miért jók a horrorfilmek, és miért jó a base jump és a bungie jumping - mert ezek elnyomják a belső félelmet és ürességet, de ezt most nem fejtem ki.)

Most a következő függőséget keresem, amitől megszabadulhatok. Az aggódás lenne az, a magánytól való idegenkedés, a szociális fóbia, meg a negatív gondolkodás. Ez nem is egy. Azt hiszem vannak még a tarsolyban ilyenek, amin lehet dolgozni.

Itt az ősz, pontosabban a tél, két napja hó van, szép fehér minden, s ahelyett, hogy itt depresszióznék, mosolygok. Nem értem. Nem értem, hogy lehet, hogy örülök a sötétnek a hónak és a hidegnek, örülök a derékfájásnak is, az új cipőnek, a meleg jégeralsónak, a dupla zokninak, a buszbérletnek, a biztonságnak, és a demokráciának. Ma este jön a gyerek, neki is örülök.

Tegnap, mikor makkarát árultam egy sötét parkolóban kialakított mini ökopiacon, annyira jó volt, hogy a sötétben, mikor nem láttam a megrendelések listáját, és nem láttam az aprót, hogy miből és mennyit adok vissza, odajöttek a kollégák, és hoztak egy örökégőt. Egy elemes lámpát. És megint éreztem, hogy az emberek jók, segítőkészek, még ha mást árulunk és más nyelvet beszélünk, akkor is. Élni jó.