2016. december 14., szerda

Nem vagyok szegény

Folytatom a tegnapi sort, bebeszélem magamnak, hogy van pénzem, épp annyi, ami elég, s nem is kell több. Jó vagyok úgy ahogy vagyok, lám így is szerettek :) köszi a kommenteket.

Kis jó hír a sötétben: kapok szemüveget. Még nem tudom ki fizeti ki, vagy ha nekem kell, akkor miből, de mikor feltették a szememre azt a gépet, amiben automatikusan forogtak a lencsék, akkor kinézve a bevásárlóközpontba el tudtam olvasni a távoli feliratokat, hirtelen kitágult az amúgy beszűkült világ. Csodát tett velem az optikus néni, akinek a férje magyarul tanul (zenész), s azzal dicsekedett, hogy rá is ragadnak szavak.

Pontosabban, ha nekem kell, akkor megvan a miből is: most jött a hír, hogy kapok 2,5% fizetésemelést. Végre. Ha meggyökeresedek itt, akkor 4-5 éven belül elérem azt a szintet, amit managerként kerestem korábban. S ennek, hogy egy teljes év a hátam mögött van, az is a kellemes vonzata, hogy a nyáron lesz szabadságom.

Mert nem tudom tudjátok-e, Finnországban áprilistól márciusig gyűjtögetjük a szabadságot, minden ledolgozott hónap után 2 szabadnap jár, amit a következő év májusától lehet kivenni. Ha munkahelyet váltok, akkor kezdődik elölről a gyűjtögetés (idén 8 napom volt). Tehát vigyázz Európa, a nyáron jövök. Ha még élek, és ha még nem esik szét a kocsi addig. (Otthon szeretném kicseréltetni az okoskereket - talán ott olcsóbb. De oda el is kell jutni vele.)

Még annyit ide, hogy a második évtől 2,5 nap gyűlik havonta, így átlagéknak 30 nap lehet az éves szabadsága. A köztisztviselők és a tanárok kicsit egyenlőbbek, nekik több lesz. A felhasználás csavaros: minden kivett 5 nap után kiadnak egy 6 napot (szombat) is. Lehet trükközni, hogy csak hétfőtől csütörtökig vagyunk szabadon, de ha sok ilyen van, kiadhatnak kényszerszombatot. Viszont a szabadságos napokra másfélszeres fizetés jár (juhhééé), még a szombatokra is.

Nincsenek megjegyzések: