Csupa jó történik

Már megint csak a panasz. Arról persze nem írok, hogy volt egy jó hétvégém otthon, megköszöntöttük a lányom, láttam hóvirágot fent a magas hegy tetején, lejártam a lábam, és jól esett, ráadásul még talán hasznos is voltam itt ott. Aztán hazajöttem.

Az életmódváltás is csak döcög, hogy mostantól pozitív leszek, meg a soha többet 100 fölött táblát is meg kellett fordítanom, mert a lányom tortáján kívûl becsúszott a dobostorta, meg anyám marhapörköltje is dödöllével (van ennek PC neve?).

A valóság az, hogy mielõtt elmentem, egyik este elmentem (volna) úszni (ni, aliterálok), kapkodva este, csak beugrottam a kocsiba, nagy hóviharban, hidegben. Érzem, hogy fog a fék, nem forog a bal elsõ, majd kienged, de mire legurulok a hegyen, már lapos a kerék, kicserélem, felrakom a szöges gumi helyére a nyárit, szakadó hóesésben (szánkóval húztam oda a pótkereket, még jó, hogy van gyerekem, s emiatt van szánkóm), ráadást olyan helyen, ahol a szomszédok próbálnának lendületet venni, hogy feljussanak a hegyre a havas/jeges úton, szóval rossz helyen, de ez van, itt rohadt le, itt cserélek. Próbálom vissza fel a hegyen, hát igen nehezen, szlalomozva feljutok, de továbbra is büdös, ég a fék, biztos befagyott. Ma ugyan hideg van (-2-3), de száraz az út, gondoltam megkockáztatom, hogy nyárigumival eljutok a gumishoz, megjavíttatom. 1 kilométer után érzem, hogy megint ég a fék, büdös, megállok, füstöl a kerék mögött. Mindez reggel 7-kor. Azért akartam korán elindulni, hogy behozzam a versmondóra meg a követségi fogadásra a könyveket, ha délig kicserélik a gumit, mehetek autóval. Elõtte még úszni is mentem volna, ennek keresztbe tett a kocsi. Állok az út szélén, ha tovább megyek kigyullad, de itt nem állhatok, hívom az autólopót, 1 órán belül jön, kérdi hol vagyok, nem tudom, hívom újra az emelt díjas számon, ok, rendben, jönnek. Nézem a biztosítóm, talán kifizetik, de csak 8 után kapcsol. Szerelõt kell még keresni. Hívom azt, akihez a gumival indultam, azt mondja ha fék, azt meg tudja csinálni. Mire oda érünk, már a rugó az, amiben a lengéscsillapító csillapítja a lengést, eltörött, és az éles vége vágta szét a gumit, nem csak a télit, hanem a pótnak feltett nyárit is. Az azt jelenti, mivel ezeket a fajtákat már nem kapni, hogy 2 téli és 2 nyári gumit vehetek. Ok, most elég a téli, a nyárit majd nyáron. Meg rugó csere, meg lengéscsillapító. Meg tudja csinálni, de jövõ hét. Parkolhatok ott? Parkolhatok. A könyvek meg ott a kocsiban...

Most azon vagyok, hogy az ilyen hétköznapi bosszússágokat úgy vegyem, ahogy vannak. Az egyik könyv meséli, hogy ha elvégzetlen marad a munka, nézhetem úgy, hogy elvégzetlen, és idegeskedhetek miatta, vagy nézhetem úgy, hogy elvégzetlen, holnap befejezem. A közös nevezõ az elvégzetlen, ez tény, de az, hogy hogy állok hozzá, felbaszom-e az agyam miatta, vagy elfogadom, és majd legközelebb jobban csinálom, nem mindegy, egyik esetben hamarabb meghalok, a másikban meg talán nem, és nem szennyezem a környezetem negatív gondolatokkal.

Jön egy levél: Negatív digitalizálót keres valaki. Nem értem, hogy lehetne egy negatív gondolatot digitalizálni, már annyira rég volt az analóg fotózás, hogy nem is jut eszembe, az agy keresi, hogy hova kösse, mit digitalizál és hova. Szóval próbálom bekockázni a negatív gondolataimat, hogy ne hassanak az adrenalin szintemre annyira súlyosan, mert a szervezetben keringõ felesleges adrenalin terjed, mint az ásítás, meg a rossznyavaja.

A kocsi most úgy van, hogy beteg, de majd meggyógyítják. Kicsit kellemetlen, hogy így jártam, de nem kell mindjárt elgyászolni, nem kell mindjárt fûnek fának elmondani, meg blogra kiírni, hanem imádkozok érte, hogy legyen erõm és tehetségem (viisaus/wisdom) annyi pénzt keresni, meg olyan számokat lottózni, hogy ki tudjam fizetni. Ha nem, akkor összehúzom magam, még mindig sokkal jobb helyzetben vagyok mint az a kéz és lábnélküli szerb motivátor, akinek nincs se keze, se lába, mégis él, és boldog. Most ez van, ebbõl kell a legjobbat kihozni. A busszal jövést élvezem, tudok olvasni, nem kell reggel kaparni az albakot, nem kell elvinni szervízbe, mert elviszi a vezetõ.

Ma este van a követségen a fogadás, a megemlékezés m15 miatt, gondolkodom erõsen, hogy el kellene menni, de minden évben ugyanaz, tömeg, nem látsz és nem hallasz semmit, és a pörkölt bár jó, de mire odaérsz - hosszú a sor - nem marad köret, úgy meg minek. Ma este elmegyek inkább a templomba imádkozni, hogy adjon még hosszú életet, egészséget, a gyermekhez türelmet, meg szeretetet. Megyek önkénteskeni is, az afrikaim kérte, hogy nézzek be hozzá, így akkor belefér.

Szóval most minden rendben, ami meg nincs, az javul. A súlyom is majd lemegy, a hó is lassan elolvad. A nap süt ezerrel, s ha kimegyek a boltba venni ebédre valót (az étkezdére nem futja), akkor még a hátam is melegíti.

Tegnap a munkahelyen tárasjáték klubbot indítottam. Szuper volt, munkaidõ után bent maradni és kockázni a kollegákkal. Kérték, hogy máskor is szervezzek. Ni, még egy pozitívum.