2017. április 21., péntek

Oxitocin

Kezembe akadt egy hüllõember HBR, és eszembe jutott, mennyire lelkes voltam egy idõben a menedzsmenttel kapcsolatos könyvek és cikkek iránt. El is felejtettem, hogy milyen szar egyedül, meg minden derékfájást. Nem hagy nyugodni a dolog, olyan, mint amikor kólát iszik az ember, felpörget, és gondolkodik, pedig az a liberálbolsevik vadnyugat merénylete a keleti monarchiák ellen. Na jó, ezt inkább visszatörlöm, nem kell, hogy minden mondatomban a                                               .

Tegnap a bibliakörben a bátorságról beszéltünk. Elmondtam, hogy ahogy öregszem, egyre kevésbé vágok bele kockázatos projektbe, nagy változásba, mert egyre nő a biztonságra való igényem, és a félelem a változástól, vagy a változás okozta bizonytalanságától. Hogy nem tudjuk, mi lesz utána, jobb lesz-e, és ezért nem kockáztatunk. Ezen jót egyetértettünk, mindenki hümmögött, hogy jes, Jézus, jes.
Van ott egy bankár, akinek az a munkája, hogy kockázatokat elemez, ő is hasonlóan lett őszülő kockázatkerülő szülő. Nem kezdünk falat mászni, vagy futni, mert utána fáj(hat) a hát, nem hagyjuk csak úgy ott a munkahelyet, hogy majd lesz valami, mert etetni kell a gyereket, eltartani a családot, fizetni a lakáshitelt, a kocsi szervizt, ruhát kell venni és szappant, mert nem járhatunk büdösen. Mert éhen halunk. Nem merjük vállalni annak a kockázatát, ha nem jön be. Beleragadunk a rosszba, mert a biztos rossz még mindig jobb mint a bizonytalan.


Pedig a bibliások épp azt mondják, hogy ne ragaszkodjunk a földi vagyonunkhoz, mert az nem számít. Talán azok, akik a híd alatt laknak, ők is megtért keresztények, akiknek lakás, autó, egyéb földi vagyon nem számít, mert van, aki megtart, mint az ég madarait is megtartja valami (a faág - fel shh le, mivel egy szellő hintáztatja az ágat), nekik sem kell ház, bár van, aki csinál fából, s aki szépen énekel, vagy szépen kéreget, azt etetik a környéken lakók (melyik volt az a mese? A tücsök és a hangya?)

A könyvben most a bátorságról szóló fejezet van soron, de igazából a félelemről szól, hogy a félelmeink azok, amik megakadályoznak abban, hogy bátrak legyünk, és bátran kiálljunk a barátaink elé, coming-outoljunk, és megvédjük álláspontunkat a demokráciáról, melegházasságról, házasságon kívüli stresszről, és a hüllőemberekről.

Hol van már a régi feleség, aki azt mondta, most pedig külföldre megyünk, mert jobb lesz? Mikor haza ment, vakon bízva benne mentem haza. Most hol van az, aki azt mondja, hogy gyere, hazamegyünk, mert jobb lesz? Na fasza, a HBR-rõl akartam írni, és megint a p*a jut eszembe. A politika. Beeszi a fejembe magát, és nem hagy egy szabad értelmes gondolatot. Biztos jó lenne haza menni, csak nem vagyok elég tökös hozzá, hogy belevágjak megint.

(Erre tegnap este jött egy ajánlat Linkedinen, igazából csak egy kérdés, hogy mi visz külföldre, és mi kellene hozzá, hogy haza menjek: fizetés, egészségbiztosítás, nyugdíj előtakarékosság, havi 1 repjegy, meg szakmai konferenciákon való részvétel, meg fórum, szakmai műhely, ahol nóvumot lehet csinálni, meg a fontosság érzése, a valahova tartozás érzése, az elfogadás, és nem baj, ha van egy támogató társ, aki segíti az oxitocin raktárakat feltölteni, ha a korrupció, a demokráciátlanság, és az MTV1 leamortizál.)

Az elején azt írtam, hogy találtam egy HBR-t. Itt van az asztalomon, van benne egy cikk a bizalomról, hogy a jó vezetõ bizalmat kelt, s a bizalom felbátorít. Ezt összekötik az oxitocinnal, hogy az agyban oxitocin termelõdik, ha az ember bízik a vezetõben, de fordítva is igaz, az ember jobban teljesít, jobban bízik a vezetõben és a jövõben is, ha magasabb az oxitocin szintje. Megvan a recept a boldogtalanságomra, oxitocint kell bevinni vagy termelni, kell egy társ, aki bátorrá tesz, mert az oxitocin az oka a bátorságtalanságnak, a töketlenségnek, és minden panaszkodásnak. Ha az lenne, akkor nem lenne. Lehet, hogy tényleg így működök, kell egy katalizátor...

Jó lenne megint ilyeneken gondolkodni ahelyett, hogy mibõl fizetem ki a biztosítást, mibõl fogom visszafizetni a hitelkártyát, és mibõl veszek repjegyet. Mert azt veszem észre, hogy ha nagy dolgokon gondolkodok, akkor az leköt, és megszûnik minden más bajom, sem nem érzem magam szegénynek, sem szerencsétlennek, sem magányosnak, úgy érzem összeköttetésbe kerülök a világ lüktetésével, s haladok elõre, s mindenre képes vagyok.

Kb eddig tartott a reggeli cikk hatása, beértem, nekiállok tesztelni, mert azért valamiből pénzt is kell szerezni, de ezt most egyáltalán nem bánom.

Nincsenek megjegyzések: