2017. május 9., kedd

Május 9

Ünnep a mai nap, amelyen újra felfedeztem, hogy hasznos és értékes vagyok, s ma épp nem akarok meghalni se. (Vagy de mégis, de erről inkább kicsit később.)

Ünnep, ezen a napon született volna a lányom, ha nem jön világra 1 hónappal hamarabb. De lehet, hogy május 10 az igazi dátum, mindenesetre most valamikor.

Ünnep, évforduló, mert 1 évvel ezelőtt ezen a napon írtam először fel a reggeli kilóimat és a nap közben elfogyasztott kalóriákat. Akkor kezdtem fogyni, és ma, kis meglepetéssel, mínusz 12,3 kilóval zártam vagy kezdtem az évet, ha a 0 szintnek a tavalyi május 9-i súlyomat, bocs, tömegemet veszem. Vagyis bőven 100 felett voltam akkor, és most ha hajszálnyival is, de 100 alatt vagyok. Szóval ma ünneplem magam.

Ünnep a mai nap, kint vannak a kék-fehér zászlók, mert ma van az EU napja. Amit persze nem mindenki ünnepel egyformán, de én hálás vagyok, hogy egy biztonságos, demokratikus, stabil EU országban élhetek, ahol működik a fékek és ellensúlyok rendszere, többpártrendszer van, és működnek a szakszervezetek. Persze, vannak hiányosságaim: téliszalámi, pirospaprika, tepertőnek való szalonna, meg feleség, de ha ezektől valahogy eltekintek, egész jó kis életem van. Szeretlek, Európa, szeretlek világútlevél.

Határtalanul
Szeretném
Hazámat.

Énekelte Dinnyés Jóska valamikor az Őrs Vezér tere mögötti klubban, ez volt talán a legrövidebb dala, s lám, megvalósult. Sokat jártam nála kulturálódni és szemlélődni, még az átkosban. Most határok nélkül élhetünk, és ha tetszik, átugrok oda, ahol süt a nap. Most például megint aktuális, mert szépen esik a hó. De nem panaszkodok, összeszorítom a fogaim, és kibírom. Még vicces dolgok is eszembe jutnak róla.

"A hiba nem az ön készülékében van. A kép alsó és felső széle közt látható fehér foltokért szíves elnézésüket kérjük. Meteorológusok."

Ma frissen sütött almás pitével és fejfájással ünneplek. A fogamat inkább hagyjuk. Azt hiszem, nagy mellekre vágyok, de legalább kicsikre, kerekekre, melegekre, szeretetre.

Nem, nem lehet eltekinteni tőle, hogy havazik, a kurva anyját. Május 9-én.

Nincsenek megjegyzések: