Vidámság, távolság

Teljesen el vagyok keseredve. Az egy dolog, hogy ezen a héten minden nap esett a hó (Maaargiiit! május van!), de most már sok. Kész, lassan feladom, úgy néz ki elaludt a teremtő, aki mindenkit lágy napsugarakkal melenget. Hol itt a tavasz?

Elvittem az autót szervízbe, mert még mindig nem tökéletes. Eddig 2100 eurómba került a generál, ma újabb 400-at gomboltak le a fékek cseréjéért. És még mindig van valami rúd, ami a két első kereket köti össze, az 250 körül lesz a jövő héten.

Kellene pénz, küldjetek. Szólt a főnök, hogy a hétvégén lehet túlórázni. Most erős gondolkozok, lemondjam-e a hétvégi elvonulós repjegyemet és kifizetett szállodát. Nem vesztek vele sokat, mert szinte ingyen volt a repjegy (25 euro), a hotellel együtt is 100 alatt, és a finn szabályok miatt szombatért dupla, vasárnapért háromszoros fizetés jár, egy hétvégén visszakapnám az, amit ma elvett a szerelő.

Ejh, nem tudom mit csináljak, mert kellene a pihenés is, már hetek óta 4-5 órákat tudok csak aludni, és mindenem fáradt, mindenem fáj.

Türelmetlen vagyok és elégedetlen.

Aludni kellene, de úgy érzem időpocsékolás. Félek a rossz álmoktól, attól, hogy zaklatottan felriadok menekülés közben, hogy nem kapok levegőt, hogy... Negatív. Betond, fókuszálj! Nincs még itt a világ vége. A tél is lassan véget ér. A hitelkártyán is van még valamennyi elkölthető keret.

Ezaz. Megyek, eszek valamit.

Vagy veszek újabb repjegyeket. Az felvidít.

Minnél messzebb vagyok, annál jobban érzem magam. El innen. El innen. Mindegy hova, csak innen el.