Tegnap felmentünk a hegyre, a nemzeti parkba. Csütörtökön? Maargiiit! Igen, csütörtökön. A civil szervezet, akik férfiakon segítenek, és ahol önkénteskedek (ezt már mondtam?) kitalálta, hogy vonuljunk el egy napra elvonulni, tópartra, szaunázni, beszélgetni, barátkozni, és töltsük is ott az éjszakát. És ez tegnap volt. Másnap munka, majd tökéletes lesz füstös ruhával, erdőben átmulatott éjszaka után bemenni reggel dolgozni. Végül havazásban, jégesőben, viharban indultunk el, átvettük a kulcsosház kulcsát, gyalogoltunk 3-4 kilométert az erdőben, megérkeztünk egy csodálatos tópartra, a kis faház mindennel fel volt szerelve, kopott mosatlan edények, nyikorgó tábori emeletes ágyak 3 darab, olajlámpás (nagyapámnál is volt ilyen, de nem használtuk, nem tudtam, hogy ilyen büdös), mert hogy áram nem volt. Tüzet raktunk, szaunáztunk, makkarát sütöttünk, valaki halat hozott, azt alufóliában sütöttük vagy inkább pároltuk meg piros borssal meg kaporral ízesítve (nagyon finom lett), meg krumplit sütöttünk, én meg az import szalonna maradékát lilahagymával kínáltam, csak az amcsi IT igazgató merte megkóstolni, amúgy ínyenc bbq szakértő másodállásban, és nagyon jó fej. A tévés dalversenyen elődöntőbe jutott önkéntes haverom (az első igazi finn haver, aki öleléssel köszönt - nagy szám) hozta a gitárját, és szabadon engedte az erdőben a hangját, az angol énekelte az U2 és ki tudja milyen angol dalokat vele, mi doboltunk és egyéb zajt csináltunk, mert az állítólag távol tartja a medvét. Mert hogy nálunk a múlt héten medve riadó volt, a gyerekeket nem is engedték kimenni az iskola udvarára szünetben, mert láttak a városunkban valamelyik golfpályára bemerészkedett medvét. Azért egy kicsit cidris volt, hideg is, meg félelmetes ott a semmi közepén, de csak a szaunáig, mert aztán már nem fáztam, csak a félelem maradt meg, hogy vajon az a dolog a derekamon pattanás lesz-e vagy valami komolyabb. Az olajlámpa fényénél nem tudtam analizálni, bár még fenn volt a nap is. Jó érzés, hogy ezek a finnek és nem finnek elfogadnak, és nem nézik sem a bőrszínt, sem az anyajegyem, sem a pocsék akcentusom.
Már értem, miért mondják azt a finnek, hogy a szaunában mindenki egyenrangú. Szauna után ugyanis illik megmártózni a tóban, aminek a vize már 8-10 fokosra melegedett, s utána mindenki tényleg egyforma méretű, kicsi is, nagy is mind kicsi :) röhögtem a fekete bőrű angolon, akinek a félméteres szerszáma akkora lett, mint a többié. Na de ezeket a részeket lépjük is át, beszéljünk inkább a medvéről. Jöttek a mindenféle medvés történetek, a kanadai kolléga látott nem egyszer, mikor kimentek horgászni, azt mondta, ha zaj van, a medve nem jön, csak ha éhes. Halat tud fogni, az nem érdekli. Ha a bocsai és közé kerülsz, akkor véged. Gyorsabban fut mint te, és erősebb.
Ennek és a látóhatárt súroló nap fényében gondolkodtam, hogy inkább kitegyem magam ezeknek a jómunkásembereknek a kegyelmének, lelki szemem előtt lejátszódott a jelenet, hogy mivel hangosan horkolok, kitesznek a ház elé medve-lakomának, vagy egyenesen beledobnak a tóba, nem tudom mit művelek álmomban, azt sem akarom, ha kitudódna, hogy orosz titkosügynök vagyok, vagy induljak el még a fagy beállta előtt, át az erdőn, a kocsi 4 kilométer, ha sietek, az 40-45 perc. Gondoltam kellene még valaki, aki velem jön, hogy ha megtámad a medve, legyen aki posztol még egy utolsó szelfit, hogy rip, így boldogult meg Betond, vagy Keke, ilyen névre kereszteltek, mert a medve azt eszi meg, aki lassabban fut, s jelen állapotomban még nem vállalom a futást. Akkor jött egy fél indiai fél finn túravezető, hogy kivisz a dzsungelből, s bár maradtam volna, éjfélkor a parkolóban néztük a naplementét, miközben tuszkoltam vissza az erőltetett menetben kiköpött tüdőmet. Csodálatos az emberi test, hogy mire képes, ha csíkot húz a medve a nadrágjába (ezt Berecz Andrástól gyűjtöttem).
Így zárult a tegnapi esti nemzeti parkos kaland, szuper volt, s ma reggel új rekordot döntött a mérlegem, újra lejt a koordináta rendszerem, aminek külön örülök, 99 alatt vagyok! Ennek örömére megmutattam a habtestem a dokinéninek, aki levetkőztetett, még a gombákat is megnézte, aztán aláírta a garanciás papíromat további fél évre. Mint elmondta, hasi CT után kicsi az esélye, hogy még áttétem legyen. Ez megnyugtató volt (a CT lelet is azt írja, hogy hasi áttét nem látható). Huhh.
Igen, jó dolog valahova tartozni.
De még jobb dolog tudni, hogy nem vagy rákos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése