A helyzet az, hogy futottam. Igaz még keveset, van nálunk az erdőben egy fasza kis 8-as kör, elfutok a kacsás tóig, ott be balra az erdőbe, megkerülöm a tavat, ott van egy kis hegymenet, meg egy nagyobb szakadék, aztán megint fel, ott beérek az erdő közepére, ahol van egy erdei tornapálya, meg gerenda emelgető hely, lehet csinálni pl felüléseket, de nem állok meg, mert az órával versenyzek, onnan megy az út egyenesen lefele a tóhoz, a kacsa-etető helyig, ott megint be az erdõbe, ezt a sötét szakaszt így kétszer teszem meg, s onnan nem jobbra, hanem balra kanyarodok, és egy bazi nagy emelkedővel, meg egy nagy hurokkal - itt szoktak rám támadni a legeltetett kutyák - haza futok. Olyan, mint egy vizes 8-as. Na jó, inkább mint egy földbe fúródó rakéta, vagy fejjel lefele fordított java bean. Most nem tudom megmutatni, mert a másik telefonomban van a térkép. De mégis, egy korábbit. Ebből a körből próbálok egyre többet futva megtenni.
Most 5 szakaszon futottam, összesen kb 7-800 métert, haladás, mert legutóbb még csak 600-at sikerült. Az Endomondo meg örül, mert azt hiszi, hogy miatta csinálom. A térdem érzi, meg a csípőm is, meg a vádlim, meg szinte minden porcikám, de jól esik. -- Most kezdem érteni, mit jelent az, hogy a 7 kilométeres szint alatt (ha lassú vagy) felvesz a kapkodóember.
Azért mentem futni, mert tegnap hamarabb véget ért a kolbászolás, s nem volt nálam fürdőruha. Úgy volt, hogy este 9-ig oda leszek, és bár minden nap ott van az autóban az úszócucc, tegnap nem is vittem el. De aztán úgy lett, hogy 7 órakor ott állok az uszoda melletti parkolóban, mert pont ott van a REKO, minden kolbász elfogyott, a pénzzel és a maradékkal leszámoltam, s haza kell menni, egyrészt betenni a hűtőbe a piacon vett kolbászt és tofut, meg falafelt, meg mindent, amit ott vettem, másrészt a cuccért, és jönni vissza a szokásos adagra. Otthon viszont már nem akaródzott az úszás, olyan szép délután volt, s idén még nem igen élveztem az udvaron ücsörgést kerti széken, árnyékot adó napernyő alatt, míg az egyik szomszéd balról dohányfüstöt, a másik jobbról égetett hús szagot ereget a susogó, mókussal és madárdallal teli erdő, s mi jobban fáj, az orrlyukaim felé.
Este jött az ötlet, hogy mehetnék megint egy kört, az a múltkor is jól esett, s csak úgy, ahogy voltam, mentem, mert még hallottam a lelki szemeim előtt, amint F* mondja "te fogytál", mert észrevette, hogy idén jóval kisebb a tokám. Hát igen, míg én azt hiszem, hogy fel van fújódva a nyakam, õ azt látja, hogy vékonyabb, soványabb. Bár úgy legyen. Fogynom kell még 10-20 kilót, nincs kecmec, nincs megállás, most erre az egy dologra vagyok rákattanva, mert ha soványabb vagyok, mindenféle bőr alatti és csonton ülõ dudor könnyebben észrevehető... meg mert könnyebben versenyzek akkor a lifttel.
A galaxis útikalauzban említik, hogy a túlságosan fecsegős, jövőbe látó liftek helyett valaki feltalálta a lépcsőt. Gyerek voltam, fürge voltam, féltem a liftben, versenyt futottam vele, hamarabb leértem a 7. emeletről, mint a diákszerelmem, hármasával vettem a lépcsőfokokat, sosem tévesztem el, fordulónként 9 volt, emeletenként két forduló - valaki kiszámolta, mekkora az ergonómiailag ideális lépcső hossz és magasság. Valahol ez a fürgeség elmaradt, talán akkor, mikor lapos házba költöztünk, vagy mikor bekötötték a fejem. Vagy akkor, mikor megpróbáltam a kollégiumban felgyalogolni a 14. emeletre. Ott voltak az évfolyamtársaim, a kék bivaly. meg aztán a magfusion. Ott tartottak korábban lépcső futás bajnokságot, az egyik lépcsőházon fel, a másikon le, 2x18 emelet. Haj, azok a szép, családmentes egyetemi évek (nem sok volt belőle, mert az egyetem végére beszereztem 1 családot és 3 saját gyereket.
A cél az, hogy a liftet teljesen ki tudjam iktatni az életemből. Ez teljesen vállalható, kihívást jelentő de elérhető cél, hogy van-e értelme, az majd elválik. Na meg az, hogy ezt a 3,25 kilométeres kört egyben le tudjam futni. Motiváció van, ismerős fut rendszeresen, posztol is a facebookon, szerencsére az én endomondo-m nem hajlandó erre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése