Szívom magamba a sok kaját, olyan ez mint amikor gyerekként nem tudtam elválni semmitõl, kell minden levél, minden könyv, minden magnó és videókazetta... aztán az idõ elvette, elpakolta ezeket jó helyre, mint a duplós figurákat, meg a duplabéléses kesztyûmet, meg az n900-amat, amik nem kerülnek már elõ sose. Pedig most kellenének azok a videók, hogy a lányomnak bedévédézzek egyet az ünnepre, valahol ott lehetnek a padláson, ahol télen mínusztíz, nyáron pluszhetven a fok, azok a szalagok már megtértek az örök vadászmezõkre.
Dagadok, nem tudok fogyni, mert ragaszkodom az ételhez, ragaszkodom a gyarapodáshoz (ti is szeretitek a fenntartható növekedést), szigorúan monoton növekszik, jut eszembe az egyetemi matektanár Ottó bácsi, nem tudta a fejembe verni az analízist, mert engem a logika meg a gráfelmélet fogott meg, ha egyáltalán. Minek gyûjtögetek? Hova, ha úgysem lehet magunkkal vinni semmit oda? Azért jó a vegának, mert annak nem kell menni vadászni, akkor hova kerülünk utána?
Ha pedig dagadok, annak a sok valaminek valahol mégis csak ki kell dudorodni, gondolok itt a lufira, ami egyszercsak szétloccsan, vagy ha gyenge az anyaga, helyenként kidudorodik. Na olyan az én bõröm, ahogy sorra jönnek ki a pici anyajegyek, dudorodnak ki, meg valami zsírcsomó a bordámon. Az csak egy van, de az egyik kollegának diónyiak vannak, egy kosárral, vajon õ hogy nem aggódik rajta?
S mitõl vannak? Arra jutottam, hogy biztos a 86-os szovjet napkitörés szórt meg valami viharral, káposztalevéllel, az deformálta el a génjeimet. Pedig nem az tett parázóssá, féltem én már a lifttõl is, féltem a zene és magatartás egyestõl, az egyedülmaradástól, aminek a gyümölcse mindjárt beérik.
Ilyeneken gondolkodok, mikor valaki mondja, hogy az elvágyódás azt jelzi, valami magasabb szintû létre vágyom. Ja, repülni a felhõk felett. Ha én lehetnék megint az õrsvezetõ, akkor minden másként lenne, megparancsolnám, hogy mindenki boldog legyen, hogy az újságba ne legyenek rossz hírek, és hogy soha ne legyen mínusz háromnál hidegebb.
Most meg megparancsolom, hogy parancsoljatok azonnal ágyba, mert már elviselhetetlen a deficitem. A francokat parancsolgatok itt, nem vagyok én itt senki.
2 megjegyzés:
Kezdj el vitaminokat szedni s szabdtéri sportolni. Eddig még ez volt számomra a leghatásosabb a tavaszi fáradtság ellen, amitő az ember (és lánya) depressziósféle lesz.
Szoktam holapatolni, az eleg kinti munka? minusz tizenotben, nalunk meg ennyi van, nem esik jol sem a foci, sem az uszas, de meg a sieles se... :-/
Megjegyzés küldése