Visszatért a hitem

Pénteken a Budapest felé menõ gépen hagytam egy könyvtári könyvet. Lemondtam róla. Azért hazafelé megkérdeztem a sztyuvit, ilyenkor mit lehet csinálni, ki takarítja a gépet, és ha ilyet találnak, hova kerül? Azt mondta, hogy ha Budapest felé veszett el, akkor a helyi repteret keressem. A reptéri elveszett poggyászos azt mondta, hívjam fel a Helsinki központi elveszett tárgyak hivatalát. Próbaképp felhívtam, mennyi idõ után van esély keresni. Kérte a könyv címét, és azt mondta mehetek érte, náluk van. Biztos, hogy az a példány, mert ez egy ritka, és régi könyv, és benne van a helyi könyvtár bélyegzõje. Hát, ilyen nincs, hogy tényleg eljut hozzájuk, ráadásul ilyen gyorsan. Leperkálom a 7.60 Euro megtalálói díjat, és kész, nem kell antikváriumban keresni, megvenni, szégyenkezni a könyvtárban.

A dokim is megnézett, és azt mondta, most még nem indokolt az amputálás, szóval ott is bizalomhelyreállás volt tapasztalható, a finn orvos irányában. Kaptam egy albumot a pöttyeimrõl. A tavalyi képek nem jöttek elõ.

És a friss házi tojások hatalmasok, barnák, frissek, van értelme a pipi mentési akciónak, bár meg lehetne élni belõle rendesen. Anyukámat érdekelné több is.

És a munkahelyérõl kirúgott ismerõs is annyira kipihent, kisimult arcú volt, mikor összefutottunk, hogy arra gondoltam, mégsem kell annyira aggódni a leépítések miatt, mert akkor egycsapásra elmúlna a stressz. Olyat is láttam, hogy valakinek nincs munkája, és mégsem jelentkezik be munkanélkülinek. Mégis van élet a társadalom ellenére is.

És pap ismerõsöm is azt mondta, ha hit van (meg szeretet), akkor le van tojva a társadalom, meg a hírek, meg a tévé, meg a rokkanthelyen parkoló BMW luxusdzsipek.

Naszóval, jön a tavasz, visszatért a bizalmam, az életkedvem, kitartást nektek is!