2008. június 9., hétfő

ha lemegy a nap (VeraLinn nyomán)

lehunyja kék szemét az ég
lehunyja sok szemét a ház

van, amikor nem tudok időben elaludni: mondjuk megnézek egy meccset, vagy áthívnak sörözni/társasozni, hazajövök, és várom, hogy lemenjen a nap, de nem megy le, vagyis lemegy, de nem lesz sötét, és az is csak úgy 1 óra körül, de símán látni, ahogy az ég csak elsötétedik, nem lesz fekete, és fél kettőkor már megint világosodik, így nehéz elaludni... és igazán nincs naplemente, és nincs igazán pirkadat, csak sötétedés, meg világosodás

néha, vagy inkább elég gyakran, hogy minek hívom, relatív, izé, azt akarom mondani, hogy gyakran fenn vagyok hajnal 2 - 2.30 körül, és már reggel van, szerencsére ilyenkor még sikerül, izé, elkalandoznak a gondolataim, az hogy visszaaludjak, csak akkor döbbenek mikor az óra csörög, hogy jé, szinte végigaludtam, és szinte ki is aludtam magam, azaz nem, mert nem tudtam elaludni időben, de az ébredés, az rendben volt és megfelelő időben, olyankor adok magamnak, izé, mit is? pár percet, vagyis tízet, mert ha nem nyomom le a telefont, akkor tíz perc után újra kezdi

tegnap megrázó képeket néztem, a szüleim októberi balesetének képeit, előkerültek, hálát adok az égnek, hogy élnek, és jó egészségben... sokat aggódom értük, és tegnap megértettem, mi is történt akkor hét és fél hónappal ezelőtt, hogy majdnem elvesztettem őket, és ha ott lettem volna, izé, tegnap, akkor megöleltem volna őket, távollétemben is segítenek, elviszik apás hétvégére a gyerekeket

én meg itt jajgatok holmi izé, szakdolgozat íráson, meg izé, szívdobogás-érzés, meg napsütés, egyedüllét, meg, izé, mindenféle bajomon, mikor sokkal nagyobb dolgokat is túléltem már, lásd a fenti esetet, akkor bezzeg nem volt semmi beképzelt bajom, semmi vizsgadrukkom, csak mentem és tettem amit lehetett, kipakoltuk a kocsit, látogattuk a kórházat, és reménykedtünk

van pár napom, izé, egy hetem, hogy befejezzem a szakdolgozatot, és elküldjem haza, izé, anyukámnak, hogy nyomtassa ki, köttesse be, vigye be a suliba leadni, mert emiatt most nem tudok haza utazni, lám akkor is támaszkodhatom rájuk, amikor, és akkor is hívhatom őket, mikor itt már alszanak az emberek: onnan tudni hogy este van, hogy a szomszéd házban eloltják a lámpát, meg nem zajonganak az utcán az autók, és a madarak is tiszteletben tartják a csendet, a pihenést

a távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed

4 megjegyzés:

Vera Linn írta...

:) most akkor megyek es lehunyom szemem. szeretem az esti meset es az esti igazsagokat is

antymix írta...

Megint csúszni depifelé?

Erika, aka Maci írta...

miert nem hasznalsz sotetito fuggonyt? en elalszom ugyan vilagossagban is, de azt megfigyeltem magamon, hogy pihentebben ebredek, ha behuzom a fuggonyt...

Betond írta...

Pont erről készülök írni, csak gyűjtöm az erőt... Nézz vissza úgy 2-3-4 nap múlva.