Biotrágya

A könyv, amirõl a hétvégén írtam, megjelent hangoskönyben is. És mivel hazafelé menet (MO-ra, autóval) regisztráltam egy új email címmel, kaptam 70 nap ingyen könyvallgatást, amin a Harari-t is hallgattam. Olvasás helyett, míg az állatkertbe mentem és ott csavarogtam, kihallgattam (vö kiolvastam) a hangoskönyvet, ami leginkább egy önismereti feladatgyüjteményre hasonlított: vegyél elõ füzetet, gondolkozz ezen meg azon, jegyezd le, hasonlítsd össze az eredményt, amit kaptál.

A motivációról volt benne szó, ami épp aktuális nálam, mert nem találom a motivációmat, ezért voltam az orvosnál és az agyfürkésznél, mert a stresszt vagy a kiégést a szerzõk szerint az okozza, hogy valamelyik motivátorom (Reiss elveti a Maslow piramist, szerinte 16 motivátor van, mint pl a versengés és a szociális kapcsolat, ezek lehetnek erõsek vagy gyengék vagy fontos és nem fontos, vagy alkalom függõ) nincs kielégedve. Pl nekem jobb lenne a csoportmunka, és ha egyedül kell valamit letenni az asztalra, sokáig elmojolok rajta (azt mondja a tudat, hogy ez egy újkeletũ, Z-generációs ige, pedig ezt mi 40 éve is aktívan használtuk, de nem tudtam, hogy pontos vagy ellipszilonos j-vel írják-e, ezért rákerestem). És ha sok ilyen motivációs tényezõ, amiben otthon érzem magam, hiányzik, akkor az stresszt vagy fáradtságot, cinizmust és kiégést okozhat.

Hát tudod mi az én legfontosabb motivátorom? Az egyik a család. Én, aki büszke vagyok a családi autómra, ami egy egyszemélyes családnak tökéletesen elegendõ. Én aki életem nagy részét kénytelen voltam család nélkül leélni, és ezzel a fejjel és testtel (nálam a külsõ meg a státusz nem motivátor, de még a rendezettség vagy a nyugalom se) már szinte kizárt, hogy valaha is legyen családom.

Szerencsére a köny végén felsorol egy csomó hasznos dolgot, hogy a munkakeresõ a saját motivációs térképébõl milyen munkát keressen, és a tulajdonságait hogy tudja legjobban pozitív fényben feltüntetni (pl nem rohanok a legújabb divat után, hanem stabilan használom a jól bevált munkaeszközeimet... meg hasonlók), ami szintén hamarosan aktuális lesz. Ma ugyanis meg kellett csinálni és el kellett küldeni az év végi értékelést, és mivel nagyon szeretnék dícséretet és bíztatást kapni, de nem kapok, azt feltételezem, hogy nincsenek velem megelégedve, és a közelgõ átszervezéskor ki fognak baszni, és munkanélkül maradok, és nem lesz pénzem elmenni orvoshoz, vagy kifizetni a kezelést, és meghalok, és még az istennel sem sikerült közelebbrõl megismerkedni (és még egy cigire se merek már rágyújtani, mert félek, hogy elragad magával)...

De hát én mindig pesszimista vagyok, és a végén mégis minden jól sül el. Mondjuk sok bónuszra idén nem számítok, szar a gazdasági környezet. Ja és az oroszok majd megoldják a túlnépesedést... megyek szappannak, vagy biotrágyának a földbe, a vége úgyis az (porból lettünk - Harari szerint az eredeti por szó jelenthet atomot is.). 

Hála

A munkahelyen egyedül szoktam ebédelni. Nem azért mert nem vágyok társaságra, hanem azért, mert a kollegáim általában a finn bioritmus szerint már 11-kor elmennek ebédelni, nekem akkor van a tízórai kávé ideje, s meg nem is akarom rájuk tukmálni magam, meg nem is nagyon érdekel, hogy mirõl locsognak. Nekem 10 perc az ebéd, már ha nem akarom telefon nézegetéssel elhúzni, nekik fél óra, és én unatkozni szoktam.

Néha, vagy inkább mindig, nézem az embereket, mit csinálnak, mirõl beszélnek... Kevés eszik egyedül, úgy néz ki az evés eléggé szociális elfoglaltság itt nálunk. S aztán ha többen ülnek az asztalnál, látom, hogy egyesek az asztal alatt, lopva, összeteszik a kezüket, és pár másodpercre lefagynak, ez alatt gondolom elmondják a hálaadó imádságot az ételért. Beléjük van nevelve.

Most olyan könyveket hallgattam (pl Harari) ami alapján egyértelmû számomra, hogy az istent az ember teremtette, és azért tartja fenn, mert milyen gáz lenne azt mondani, hogy 2000 évig a semmiben hittünk, a semmiért gyilkoltunk le egy csomó embert mert nem hitte el, amit mi igen. Nem mondom, hogy rossz, mert sokaknak lelki békét okoz, de nekem most inkább közömbös. 

S akkor elgondolkodtam, hogy ha lassan közeleg a vége, talán jobb lenne mégis inkább hinni, mert ki tudja, mi vár ott a túloldalon. A kondér amiben az ördögök megfõznek? Azt jó lenne elkerülni. S akkor eszembe jutott, hogy akár hálát is mondhatnák én is az ételért. De kinek, egy kitalált lénynek? Vagy annak, aki az ételt adta?

Hát az én hálaadásom valahogy úgy néz ki, hogy hálát adok a szüleimnek, hogy itt lehetek, hogy élvezhetem ezt az ételt, hogy dugtak, megszültek, enni adtak, felneveltek, iskolába járattak, hogy jó  diplomát kapjak, amivel eljöhettem az isten háta mögé Finnországba, és amivel megkereshetem a kenyerem, és ugyan szerényen, de a népes gyerekeimet is támogatni tudom, ha másként nem is, a halálom után az összegyûjtött kis vagyonkámmal (egy hitellel terhelt lakás, egy frissen megjavított autó, és némi lekötött pénz, ami nem futná egy autóra se.). És hálát adok a konyhás néninek, aki megfõzte ezt az ételt, igazán finom, csak egy kicsit sótlan, és a konyha minden dolgozójának, akikben kénytelen vagyok megbízni, hogy rendesen elmosták azt a tányért, és nem kapom el annak a szomszéd asztalnál ülõ srácnak a nátháját, amivel a tányérját és tálcáját összefertõzi. És annak is, aki megtermelte az étel alapanyagait, az állattartónak, a hentesnek, a földmûves parasztnak, aki a répát és salátát hozta, de ha õket hálával illetem, hálát érdemel a kereskedõ, aki kizsákmányolta a termelõt, és a sofõrt, aki ide hozta.

De honnan van anyám és apám, honnan vannak a dolgozók, akik az ebédemhez hozzájárultak? (Az elektromos szolgáltatót kifelejtettem, aki az áramot adta a tûzhelybe... de ha mindenkit felsorolok, a bankost, az orvost, aki ellátta a dolgozót... akkor minden embert fel kellene sorolnom a földön, és arra nincs itt most idõ, se elég hely, képzeljétek oda õket is, mint a répás mesében, ahol még az egér is húzta a macska farkát...) Hát mindenki egy nagy dugásból jött, azok szülei is, azoké is, és folytatva a sort ejutunk a zöld egysejtû ostoroshoz, onnan a molekulákhoz, ami nem jöhetett volna, ha nincs az õsrobbanás, ami szerintem szintén egy gigantikus orgazmus eredménye...

És a nap. Ha nincs a nap, nem alakul ki a földön az élet számára alkalmas légkör, nem segítette volna a gént mutálódni, hogy eljussunk a mai életformákhoz, nem lett volna energia, ami a növényt megnöveszti, hogy megfõzhessék, vagy hogy az állatnak adják, hogy felnõjön, hogy megfõzhessék.

Igen, ha el akarok jutni a forráshoz, ami minden energiának, élõnek (és talán élettelennek) az okozója, eljutok a naphoz, ami mindenkire egyformán rámosolyog reggel, aki mindenkit egyformán szeret és melegít, a feketét, a fehéret, a keresztényt, a kannibált, de még a rusnya rágcsálót is, aki a kocsimban elrágta a vezetéket, meg a szerelõt, aki megjavította. 

Ha egy valakinek kéne hálát mondanom, akkor a nap lenne az.

A nap az én istenem, aki anyajegyet növeszt és rákosít, ha túl közel megyünk hozzá, mint Ikarusz. Vö Bábel tornya.

Ilyen volt...

Most hirdette meg a tesóm a lakást ahol a fiatalkorom nagy részét töltöttem. Most kellett keresnem valami képeket, és szembe jött, hogy milyen volt a kipakolás napján. Ilyen. 

 És ilyen most.

A kép nem ugyanabból a szögbõl készült, de azért így is látszik a lényeg: kicsit tele volt, és most kicsit üres.

Azt mondja egy lett vagy litván barátom, hogy amikor legközelebb megyek, hadd jöjjön már velem, már olyan rég nem volt Magyarországon. Hát mondom, ezt eddig kellett volna. 

Tegnap valami fúvós zenekar koncertjén voltunk a szomszédban az exszel. Vonattal akartam menni, de lekéstem, ezért beugrottam az autóba, mert 3/4-re oda akartam érni, ahogy megbeszéltük. Szaladok a bejárathoz, látom jön biciklivel, egy vonat megálló miatt nem akart 3,30 euroért jegyet venni. A koncert után számon kért, hogy miért nem ajánlottam fel, hogy elhozom. Hát ha akkor hívom, amikor lekéstem a vonatot, akkor már késõn volt, addigra már elindult. De miért nem jutott eszembe hamarabb? Hát mert nem gondoltam rá.

Ma a fiam élettársa táncolt, és én már augusztusban megvettem a jegyet az elöadásra. A fiam nem tudta, hogy dolgozik-e vagy szabad, ezért õ nem vett. Pár napja szól a lány, hogy van 2 szabad jegy, kinek kell? A fiam felhívott, hogy akkor megyünk-e együtt. Mondom mehetünk, az 5:36-os vonattal. A felszabadult jegyre ex is rámozdult, hogy õt is érdekli. Felajánlottam neki, hogy akkor nem vonattal megyünk hanem autóval és elviszem õt is. Nem kell, mert a barátnõjével jön, de majd haza jó lesz. Ma hívott, hogy mikor találkozunk, mert a fiamnál az õ jegyük is. Mondom mindjárt jön és indulunk autóval, ahogy megbeszéltük, hogy együtt jövünk haza. Aszondja miatta nem kell autóval menni, mert öt a barátnõ hazahozza. Úgy ültük végig a 2-2,5 órás tánc elõadást, hogy nem szóltunk egymáshoz. Azt hiszem ez a maradjunk barátok dolog kezd inogni.

Én stresszt akarok csökkenteni, az ilyen esetek meg inkább fokozzák. Nem tudom, mitévõ legyek, ha nem jut eszembe, ha nincs energiám elöre gondolkodni, hogy hogy lenne a legjobb, hogy neki is jó legyen. Annyira az idegösszeomlás szélén vagyok, ezzel a rendszeres 4 óra alvással megölöm magam, nincs cigi, sebaj, van másik módszer, a nem alvással teszem tönkre magam... hogy nem tudok másokat is kielégíteni, elég, ha én eljutok oda, ahova szeretnék, és nem felejtem el, mint ezt is. Mert ha a fiam nem hív tegnap, hogy ma van az elõadás, akkor az nekem biztos nem jut eszembe magamtól.

Jaj nagyon szépek és aranyosak voltak. Amúgy hiphopot táncolnak.

A másik telefonban vannak képek, úgy szeretném megosztani.

Ott volt az anyja, a párja (a fiam), a nagynénje és az unokatestvérei, ezekkel volt szerencsém megismerkedni. Kicsit furán jött ki a helyzet, mert elköszönéskor azt találtam mondani, hogy ha máshol nem, majd az esküvõn találkozunk. Hát arról eddig még nem volt szó... (A fiam váltig állítja, hogy az õ kapcsolatuk stabil, és örökre együtt maradnak, az én tapasztalatom nem telejesen ilyen... 2 és fél válás után én már nem hiszek a holtodiglanban)

Volt ez a táncos kitérõ, és most vissza kéne kanyarodnom az eredeti gondolathoz, de hoppá, vagy zsupsz, az egész elillant, mint amikor a nyugdíjasok szedik a csigát (mire lehajoltam, a sok csiga zsupsz, elszaladt), és nem tudom, hogy akartam volna folytatni a megkezdett gondolatot. Bocsika. Most ez van, fáradt vagyok, és nem mûködik az agyam.

Ja azt akartam mondani, hogy ha fáradt vagyok, és a túlélésen jár az agyam, akkor nincs energiám arra, hogy másokra is gondoljak. Kb mint amikor valakinek lefagy a teste, akkor a szervezet lekapcsolja a vérkeringést a végtagokban, a perifériákban, a sallangban, most én is csak magamra koncentrálok, és a sallangot kb leszarom. S ha nem tetszik (mert nem segített talpon maradni, nem támogatott, nem vígasztalt, nem motivált), akkor el lehet menni, lehet keresni finnebbet.

Ja, mert rájöttem, hogy mi bajom. Az agyturkálóval beszélgettem, és akkor jöttem rá, hogy ha nincs anyám, és nincs hova haza menni, akkor hol fogom magam kúráltatni, sajnáltatni, vígasztaltatni?

És cigi sincs, hogy az legyen a támaszom (de a pipámat ma megtaláltam). De nem, nem akarom újra kezdeni, mert nincs olyan, hogy csak 1 slukkot. 

Ja, hazafelé vettem egy viszkit, mindjárt megiszom, hátha segít kikapcsolni a gondolatokat. Megint mindjárt 4 óra van, tegnap is 4-kor mentem el aludni, és kicsivel 8 után felébredtem. Gondolom holnap is ez lesz, és már azon aggódok, hogy nem tudok eleget aludni, és holnap is fáradt leszek, és nem tudom megcsinálni azokat a dolgokat, amiket csak hétvégén tudok, mosni, fözni, takarítani, elmenni a rózsakertbe vagy az  állatkertbe (a pálmaházban meleg van), és olvasni... hétfõn lejár egy ismerös csaj, coach új könyvének a könyvtári kölcsönzési ideje. És még ezen kívül is annyi mást szeretnék csinálni, de egyszerûen nincs rá idõm, se energiám.

Na jó, ma a dolgozószobában rendet raktam, ezzel haladtam.

Nem kéne talán az alváson görcsölni... bábáj... 

 

Megrágcsálódásra került...

Gyilkos hangulatban voltunk... és reggel úgy mentünk az autóért, hogy majd leüvöltjük a szervízes agyát, hogy le akar húzni olyan baromsággal, hogy a gyujtógyertya vezetéke szakadt el. A gyertyákat 60 ezer kilométer után cserélni kell, június elején voltam náluk, akkor ki kellett volna derülnie ha rossz, és ki kellett volna cserélni. Vagy nem csinálták meg becsülettel, vagy iridium gyertyák vannak benne, amivel 90 ezret lehet menni. Ráadásul az én autómban nem vezeték (gyertyapipa?) hanem valami rail van...

A szerelõlapon az szerepelt, hogy a nem is tudom milyen vezeték szakadt a rágcsálók közremûködésébõl kifolyólagosan (jyrsijän toimesta). Hát ezzel nem tudtunk vitatkozni. Mutattak fényképet is, mutatom én is.

Vita nélkül és szomorúan haza jöttem. Még meg akartam támadni a biztosítót, de vagy bele van írva a kaszkóba, hogy állat okozta rongálást (kivéve az ütközést) nem térítik, vagy ha mégis, a motorban okozott kárnál az önrész magasabb, mint ami a javítás költsége volt, és ráadásul a 80%-os karambol mentes bónuszom is ugrik. Magyarul fogaimat összeszorítva kifizettem...

 

Ma este gyilkolunk

Megnéztem a színészes krimi paródiát illuszris, öreg magyar szinészekkel (Kern, Koltai, Bodrogi...). Nagyon jól szórakoztam, és nagyon tetszett a díszlet (a Rókatündérhez tudom hasonlítani, az is tetszett).

Volt egy pár mondat, amit fel akartam jegyzni, mert szerintem frappáns volt:

- Mint minden jó történet, ez is rosszul kezdődik.

- Ne feledd, ezek színészek. Főállásban hazudnak.

- Mindenki gyanús, aki él. Még az is, aki halott.

- Apám azt mondta, csak úgy lehetek sikeres, ha kikezdhetetlen önbizalmat növesztek, és úgy érzem, hogy mindenki fölött állok... és úgy is lett.

- A házasság pokol.

Itt van a film trailere. Sajnos most nem tudom beilleszteni, görgess le és nézd itt: Kern András gyilkos után nyomoz az idősek otthonában: legendás magyar színészekkel érkezik az év legjobban várt krimivígjátéka