Itthon

Itt vagyok Budapesten, a szüleim lakásában. Pontosabban az örökölt lakásban, ahol a szomszédok azt kérdik, hogy új lakó vagyok? Nem, én 81 óta lakom itt, kisebb nagyobb szünetekkel. A múltkor, mikor itton jártam, mint rész-tulajdonos újra bejelentettem magam, tehát ebben a lakásban most én vagyok az egyetlen lakó.

Két napig jöttem autóval. Most éjjeli hajóval indultam Helsinkiből, mert így a hajón aludva reggel 6-kor tudtam Tallinból elindulni, és este a dugókat elkerülve tudtam áthajtani Varsón. Első nap 1050 kilométert vezettem, a második napra már csak 750 maradt. Kerülővel jöttem, előbb Egerbe mentem a Szépasszony völgyben bort venni, és Finnországból hazaköltözött ismerősökkel találkozni. Az út jól ment, bár Szlovákiában nem akartam (kétszer) autopálya díjat fizetni, így Zsolna után a hegyekben kanyarogtam, de kibírtam.

Hetedik napja dolgozok a lakásban, hogy kiürítsem, ha az örökösödési eljárás véget ér, el tudjuk adni. Fáj a szívem érte, de nem tudom a tesóimat kifizetni. A finn bank nem ad magyarországi lakásra lakáshitelt, a szabadfelhasználású hitelnek meg magas a kamata, itt meg nincs jövedelmem, hogy itt kérjek hitelt. Ráadásul egy 3. kerületi lakótelepi lakás most többe kerül, mint nálunk egy hasonló, vagyis számomra megfizethetetlen.

Hetedik napja dolgozok rajta. Első nap átjött az öcsém és a bátyám, hogy átnézzük, mivel mi legyen, mit hova adjunk. A legtöbb holmi vagy rokonokhoz megy, a ruhák egy része adomány, minden más lomtalanítás áldozata lesz. Aztán a lányom volt itt, aki a jelek szerint terhes, mikor kint voltak május 1-én nálunk nem ivott alkoholt. Aztán kaptam egy kis üzenetet, amiben azt írták, hogy "Szia papa, tudom, hogy már nagyon vársz rám, szeretném jelezni, hogy már úton vagyok." Velük könyveket szortíroztunk. Az összes könyvben volt eldugva vagy egy-egy fotó, vagy negatív, vagy feljegyzések vagy más "kincs". Ezeket kiszedegettük, hogy ha elajándékozzuk, ne maradjon benne (kritikus) személyes infó. Aztán jött a húgom, vele 2 nap ment el a ruhák válogatásával és zsákolásával. Leadtam 2 menetben 5+6 zsákot a hulladéktelepen, és 7 zsákot az egyik jótékonysági szervezetnek, akik inkább fiatalosabb ruhákat vártak, nem örökségből maradt kosztümöket. Ma reggel még nem látszott a vége. Ma eljöttek a tesóim és a lányomék, és a bátyám fia, velük majdnem minden könyv, fotó, és negatív el lett pakolva. Most már van remény, de fogynak a napok, és maradt még.

Apám fotós örökségét egyelőre a bátyám raktárába visszük, ahol lesz időnk átnézni. Mondom majdnem, mert a rengeteg könyvre elfogyott a szerzett 25-30 banános láda, és a legfontosabb fotókat, a kiállításra nagyított nagy és értékes képeket elfelejtettük. A pincét átnéztük, de ott csak az üres keretek voltak. A nagy munkában senkinek se jutott eszébe, hogy azok a képek a szekrény tetején vannak. Azok holnapra maradnak. A bátyám elutazott wellness fürdőbe 3 napra, kilőve. A fia jön majd furgonnal a képekért. A fiatalok élik a saját életüket. A húgom dolgozik, az Orgban nincs szabadnap. Az öcsém segít dobozolni. A húgom este jön befejezni az ő szobáját, amit még el se kezdtünk. Szerencsére itt a hétfő is szabadnap, vele tudjuk folytatni hétfőn. Itt akar aludni, de ha én rá gondolok, mindjárt felmegy a vérnyomásom. Mondom is mindig a páromnak, ha szarul vagyok, hogy biztos a húgom táv-átkoz a vallásos technikáival. Nem tudom hogy fogom vele kibírni kiabálás nélkül, rossz az aurája.

Kedden elviszem a rokonoknak a kb 6-7 zsáknyi ruhát, egy katonai zubbonyt, és anyám és nagyanyám örökségéből itt maradt népviseletes ruhákat, szőtteseket, terítőket, hogy ott odaadják a faluháznak. Szeretnék ott is aludni, hogy szerdán kicsit kiránduljak Zágrábba és Mariborba. Ez az a program, amit hajlandó vagyok kihagyni, ha szerda estére is marad még pakolni való, akkor sietek inkább haza, de hazafelé megállok a Balatonon, és ha cigánygyerekek potyognak is az égből, én megfürdök benne. Csütörtökön jön a lomtalanító cég, akik visznek mindent, ami lom, bútorokat, zsákos vegyes szemetet. 

Szerettem volna a papírt külön gyűjteni, de a tesók mindent zsákba tettek. Ma és holnap akartam még apám fotós CD/DVD lemezeiből szemezgetni. Ami a kezembe akadt, azon a sorszám 478 volt. Tehát közel 500 lemez, amire apám digitális képeit mentegettük ki az évek során. Hol én, hol az öcsém, vagy az ő fia jött el segíteni. Ezek ma eltűntek, a PC hiába van itt, ha már nincs mit átmásolni. Kénytelen vagyok ezt a dolgot elengedni, nem neheztelhetek az öcsémre, aki szerint apám elherdálta az örökségünket fotókra, könyvekre, CD és DVD lemezekre. Én nem mondok semmit, mindenki úgy éli le az életét, ahogy akarja, vagy ahogy tudja, apámnak a fotózás volt a szenvedélye, és én örülök neki, hogy jut valami alamizsna a lakás árából. 7/24 rész, az majd kisegít. Én még adósa vagyok azzal, hogy feldolgozzam az örökségét. Ő már nincs, de a képei még sokáig kísérteni fognak. Az lesz majd szép feladat, ha a raktárba lerakott képeket át akarjuk nézni. Ma kétszer fordult a kis furgon, amibe két raklapra tettük a fotókkal teli dobozokat. Az négy raklap, amit kb 100-120 centi magasra tudtunk megrakni. És holnap viszi a harmadik fordulót. Ha sikerül bepakolni.

A könyveket egy antikváros viszi el, elviszi mind (ezt majd hiszem, ha látom, kb 25-30 banános doboz hova fér el, az én kocsimba 12 fért, mikor hoztam). Azt sem bánom, ha egyenesen a szemétégetőbe viszi, csak ne kelljen többet foglalkozni vele. Remélem csütörtök estére kiürül a lakás, ami most tele van tele és üres dobozokkal. Holnap elvileg mindennek dobozban kell lennie, a fotók rakárban, és hétfő este a maradék ruha is zsákban.

Péntek reggel indulok haza. És amilyen hülye vagyok, pontosabban, racionális okokból, Lengyelország tetejéig szeretnék eljutni az első nap, ott foglaltam szállást, hogy másnap legyen időm elérni a tallini hajót. A litván határon az óraátállítás most ellenem játszik. Szlovákiába megveszem az autópálya jegyet, hogy haladhassak (Varsóba a délutáni dugóba érkezek.)

Azt gondolom, hogy a könyvek gyűjtögetése és tárolása emberiség ellen elkövetett bűntett. Ha az örökösökre gondolok. Most már értem, miért akart a párom is megszabadulni a könyveimtől, mikor összeköltöztünk. Tehát ha haza megyek, elkezdek megint olvasni, és amivel végeztem, abból blogbejegyzés lesz, vagy naplójegyzet, egy-egy kimásolt mondat, és dobom a kukába. A kérdés, hogy meddig élek, mikorra kell elkészülni ezzel a projekttel. Ha túl hamar végzek vele, a hátralevő életemben unatkozni fogok. Meg attól is félek, hogy ha "kész" vagyok, feldolgoztam a múltam és az újraéltem az emlékeim, nem lesz már célja az életemnek, és meghalok. Azt még nem szeretném.

Voltam egyik este ismerősökkel vacsorázni. Nem sok olyan finn rendszámú autó jár itt, aminek a hátuljára fel van ragasztva az itteni baráti kör matricája, sokan kiszúrták, hogy az csak az én autóm lehet. Másik este meg egy előadáson voltam a klubban, ahol egy coach beszélt (én is végzett coach vagyok, de másik iskolából, onnan, ahol nem árulnak szakácskönyvet (vagy szerszámos ládát), és még soha nem használtam pénzért az ott szerzett tudást), és engem elgondolkodtatott, hogy miért ragadok benne olyan dolgokban (munka, párkapcsolat) ami nem előre visz, hanem leginkább hátra. Ősz hajszálakat (vagy szakállszőrt) okoz, megbetegít, önpusztító függőségbe kerget, nem hagy aludni, és rövidíti az életem. A páromnak írtam is egy utaló megjegyzést, hogy ha kivásárol a lakásból, én tüstént ide költözök. Sírva híott fel, hogy válunk-e. Most depis, mert nem tudja, mi lesz. A depressziót a bizonytalanság okozza, az érzés, hogy nem tudja kontrollálni a sorsát. Ha túl leszünk rajta, fájni fog, de utat enged valami jobbnak. Felismerem magamban, hogy én is félek a változástól, az ismert rossz kevésbé zavar, mint az ismeretlen új, ami jobb is lehet, rosszabb is. Hány évig kellene egyedül élnem, mire találnék egy olyan társat, aki támogat, és nem csak feszültséget okoz? (Eldöntöttem, hogy idén nem töltöm vele a nyarat a nyaralóban, ha menni kell a Juhannus-ra, akkor valami indokkal haza jövök.)

Nekem itt most van cél, van feladat, most nem volt időm nyavajogni, hogy nem érzem jól magam. Persze, hogy nem érzem jól magam, mert a hajón megvettem a cigit, a lengyeleknél kaptam mentolost, és most azzal jól elvagyok. Nehéz lesz újra letenni, de ha nyomorúságos lesz ott megint az élet, akkor nem is baj, ha megsürgetem a reinkarnálódást.

Most még itthon vagyok, de már csak egy pár napig. Aztán megyek haza, hurrá.

Porkkala, lángos, rillezés

A lányom a férje távollétében bejelentette amitõl rettegtem. A férje szoros barátságot ápolt a vödörrel, mert a finn csapvíz, vagy a csütörtök esti ramen leves (vagy a kotipizza) elcsapta a gyomrát, ezért neki a Vappu, a finn majális teljesen kimaradt. Mi elmentünk este megnézni virágoznak-e a cseresznyefák Roihuvuoriban (tegnap még nem, de nálunk a lakótelepen már igen, nálunk 22 fok volt, a tengerparton csak 11) és az új hidat. Ma már egy csöppet jobban volt, elvittem õket kirándulni Porkkalába. Az egy szép tengerparti kirándulóhely... Csak abba nem gondoltam bele, hogy az út 22 km-en keresztül kanyarog a "porkkalai hegyekben", komolyan olyan, mintha szerpentines úton mennénk, de a hegyek max 30 méter magasak. Mivel nem voltam benne biztos, hogy mennyire túlzok ezekkel a hegyekkel, megkérdeztem az orákulumot, azt mondja:

A dél finnországi Porkkala (Porkkala) hegyei a következő méretűk:
A hegyek méretét nem találhatók a forrásokban, de a Porkkala hegyei a 20 méteres méretű hegyek lehetnek.
A Porkkala hegyei a 36 méteres méretű hegyek is lehetnek, de ez a pontos méret nem ismert.

Na hát kb igazam is volt.

Kb fél útig jutottunk el. Megálltunk az út szélén "gombászni". Amíg ott álldogálltunk és vártuk a megkönnyebbülést, elmentem geocache-t keresni, de nem találtam. Visszafordultunk, a Porkkala Grilli-ben kávéztunk, elfogyasztottuk a subway szendvicset amit a kirándulásra vettünk, én láttam egy szarvast is, s aztán hazavittem a gyerekeket. Kár, mert igazán szép napos idõ volt, és a gyerekek holnap elutaznak, és még a lángost is meg akartam nekik mutatni, de azt inkább ki szerették volna hagyni, érthetõ okokból.

Este azért még egyszer összejöttünk az udvarunkon (g)rillezni, én, a 3 gyerekem, az egyik fiam finn párja (a fülöpi még odavan), és az én finn párom.

De addigra túl voltam már a lángoson is. A lángosos csaj megismert, kérdi, hogy én terjesztem-e a hírét, mert ma rengeteg magyar volt nála. Na megvolt a híresztelés hatása, de annyira, hogy mikor a sorban álltam, 6-7 ember volt elõttem, abból 2 magyar, mögöttem felgyûlt vagy 10, utánam még egy pasast tudott kiszolgálni, a többit kénytelen volt elküldeni, mert elfogyott a tészta. Ez kb fél 3-kor, úgy hogy a piac 5-ig vagy 6-ig volt nyitva. Szegény mikor Vantaaban parkolt, alig volt érdeklõdés, itt Espooban meg (a leppävaarai Galéria elõtti sétányon, a volt Alepa bejáratánál) meg hosszú sor állt lángosért. Jegyezzétek meg, ez a csaj finom lángost csinál, finomabbat, mint a megboldogult éttermes, a korábbi lángosos.

Azt mondtam, hogy teljesen magyar neve van, de nem beszél magyarul? Ez persze nem rontja a lángos értékét, sõt.

Élt 5 hetet

Ahogy visszanézem a bejegyzéseket azt veszem észre, hogy sokszor hetekig nem írok semmit, pedig mondanivaló lenne szinte naponta. Tegnap este akartam valamit gyorsan feljegyezni, és akkor vettem észre, hogy a telefonomban nincs beállítva a bejegyzésekhez használt profil, aminek a jelszavát már rég elkavartam. Igy nehéz is lenne gyakrabban írni. Szerencsére a munkahelyi laptop tárolja a tokent, s most ebéd utáni sziesztában, a vappu előtti utolsó munkanapon, van egy kis időm magamra.

Tegnap esti szösszenet utólag: Van még rajtam kívül olyan hülye, akinek fogmosás után (hajnal fél 3-kor) jut eszébe, hogy éhes, és chipset vagy popcornt enne? Én ezt már több este is eljátszottam, és természetesen meglátszik a reggeli mérlegeléskor.

Tegnap megjött a lányom meg a férje, de csak 4 napig lesznek itt, s nem sajátíthatom ki az idejüket. A hétvégén vappu van, vagyis a tavaszünnep, a város ma és holnap tele lesz diákokkal és a régi iskolatársakkal piknikező egykori diákokkal. Mi vappu reggelire hívjuk a gyerekeinket, összesen 7-et, a párjaikkal, szóval ma munka után megyek a boltba megvenni a hozzávalókat.

Lehet, hogy a cseresznyefák is kivirágoznak. Az alábbi oldalon folyamatosan frissítik az aktuális fotókat: Kirsikankukinnan tilanne (magyarul: cseresznyevirágzás-helyzet)

Hogy én hogy vagyok? Nem túl jól. Tegnap 4 óra alvás után 5-kor keltem és 5:15-kor kezdtem dolgozni. Ma ki akartam aludni magam, de 2 után fejeztem be a munkát, 2:30 körül tudtam csak elmenni aludni, az órát 8:30-ra húztam, és "kicsit hamarabb" 7:30-kor felébredtem. Kértem az orvost, adjon valami nyugatót, nem adott.

Listákat csinálok, hogy mit kell csinálnom, mire kell figyelnem (pl a kalóriákra), de a listákat rendre elhagyom. Tegnap megnéztünk egy alkoholról leszokó lányról szóló filmet. Egy 12 éve mentes idős ember mondja benne, hogy egyre könnyebb, de mindig nehéz lesz. Nekem 3 hét, ennyi ideje tudom visszatartani a kísértést. Nem az alkohol, nekem nincsenek alkohol problémáim (mielőtt elfogy, megveszem a következőt), hanem a cigaretta, de az nagyon hiányzik. És tudom, hogy nem oldja meg a problémáimat, de behoz olyan problémákat, amik nélküle nem léteznek, és eltereli a figyelmem minden más bajomról, a kilókról, az éhségről, a fájó fogaimról, és arról, hogy nem tudok eleget aludni. Szerintem én már menthetetlen vagyok (asszimptotikusan mind halottak vagyunk). Akkor talán már mindegy is.

A stockholmi hajón lett volna 5 euroért cigi. A lányommal is hozathattam volna, otthon 6,5 eur körül van egy doboz (ref itt nálunk kb 12 eur). Ha 2 hét múlva elindulok haza autóval, út közben (gondolom már a hajón) - akaratom ellenére - megveszem a következő dobozt. (Fel is kell írni az egyik listára, hogy öngyujtót vigyek magammal.) Tehát a jelenlegi absztinenciám kopjafájára már most fel lehet róni, hogy "élt 5 hetet".

Ja, hogy mit akartam mondani. Mondom a gyerekeknek, hogy holnap jöjjenek át vappu reggelire, lesz sima (erjesztett házi mézsör szerű ital) amit a párom csinál. Kérdik, hogy lesz-e benne alkohol, mondom, hogy kb 2%. Mert hogy a lányom nem iszik alkoholt.

Mivan?

Hajón

Elmentünk hajóval Stockholmba. Mert mi Helsinki 3 legfontosabb látnivalója? Stockholm, Tallinn... S ha már itt vagyunk Helsinkiben, akkor beugrunk néha oda is egy fikára, mint ti Bécsbe. 16 óra volt az út, és nagyon himbálózott. Kapelskar sziklái havasok voltak. Kár volt csodálkozni, ma nálunk is esett a hó. Április vége van. De Stockholmban a fiam által ajánlott UNIQLO bolt mellett virágzó cseresznyefákba és hanami ünnepbe botlottunk. És igazán jó időnk volt.

Volt két érdekesség a hajón. Az egyik az, hogy a kabinnak nem volt ablaka, mert belső kabint kértünk, az olcsóbb. Az ablak helyén behúzott függöny volt, fenntartani a látszatot. Viszont ha bekapcsoltuk a tévét, azon élő adásban nézhettük a tengert, a kapitány látószögéből. Az fasza volt. Régen a Malév gépeken mutatták így leszálláskor a gép előtti látványt. Annak, hogy nem volt ablaka, volt egy kellemes hozadéka. Itthon ugyanis a kora reggeli napfény miatt egyre rosszabbul alszok. Kb most lett kint sötét, és most fél 12 van. És reggel 4 körül már világosodik. És ez pár hét múlva még rosszabb lesz. Május közepén már csak 3 órát fogok tudni aludni. A hajón viszont sötét volt, és ha nem hullámzott volna annyira, akár rendesen ki is aludhattam volna magam.

A másik meg a láthatár. Láttam rengeteg ott parkoló árnyékflotta tankert. Ott álldogáltak a tengerben. Meg sok vizet. Meg a láthatáron a finn tengerpartot. Az azért érdekes, mert lerajzolom, olyan, mint egy visszintes vonal.

Sajnos a tankereket nem rajzoltam le, de ha egyszer újra nekiállok festeni, akkor megörökítem azokat is.

Viszont az egyik helyen volt két nagyon pici kiemelkedés, mondom is a páromnak, hogy nézd csak, ott vannak a porkkalai hegyek. Tudni kell róla, hogy Porkkala egy félsziget, amit a 2. világháború után a Szovjetunió kibérelt 50 évre, és ott orosz katonák állomásoztak, de aztán kb 10 év után mégis visszaadták és kivonultak. Azon a félszigeten a tengerszint felett kb 30 méter magasra nyújtózkodik az ég felé két hegy. Ami Dél-Finnországban már magasnak számít. Ezt is lerajzolom. A párom röhögött azon hogy ezeket hegyeknek neveztem, de hát kis foci - kis győzelem, lapos mellek - ..., mi ennek örülünk. 

Hát most ennyire futotta az élménybeszámolóból. Ja még annyit, hogy a hajón befizettünk az annyit eszel amennyit akarsz büfére vacsorára, és reggelire is, (45+20 eur / irány), és nagyon megérte, a városban, mikor sétáltunk, elég volt egy kakát venni (torta svédül, de úgyis tudjátok ha jártok az Ikeában, a fenn említett fika meg a kávé, ezt kevesebben szokták tudni).

A hajón volt egy zenekar, mikor bemutatkoztak, mondták, hogy a távoli Transzilvániából jöttek. Hát akkor öleljem keblemre, testvérek, a billentyűs és a zenekar vezető dobos tudott magyarul, az énekesnő, a kisebbik, meg cuki volt és jó hangú. Mi végignéztük a napi 3 koncertjüket, tetszett.

A hajónak az a nagy átka, hogy lassú, viszont itt nem a megérkezés, hanem maga az út az lényeg.

Na jó, le is fotóztam, a vásottszeműek kivehetik a képen a két hegyet a távolban.

Itt meg a transzilván Decibel zenekar, akik épp a hajó mókamesterével játszák a tavalyi svéd-finn eurovíziós dalt, a bada bada bastu-t (szauna).

Itt meg a hanami, többek kívánságára.

Hajrá tavasz, éljen a párt/

Mókamaster

Na, már biztos, hogy nem utazok egyedül. Mivel a párom nem jön, egyedül terveztem autóval menni haza májusban, s bár volt aki ajánlkozott, nem szeretnék út közben másoktól függni vagy másoknak ártani, nem igen akartam vinni utast. S leginkább nem olyat, aki a Fideszre szavazott (és amúgy sincs közös támánk). Most viszont egy olyan utitársat találtam, aki egy igazi mókamester. A neve Mokkamaster, és egy (drága) filteres kávéfőző készüléket takar.

S most ezen a faviccen kuncogok magamban.

Ami azt jelenti, hogy nagyon ki lehetek már fáradva.

Pedig tegnap éjjel is aludtam 4 órát, miután lefordítottam apám hagyatéki végzését hiába - ma ugyanis megtudtam az adóhatóságtól, hogy a saját fordítást nem fogadják el.

Nem tudom mi okozza a stresszt, csak a tünetek alapján tudom, hogy stressz van és nem tudok aludni.

• 4 vagy 5 projektem van azonos időben, és próbálok közöttük zsonglőrködni.
• Próbálom védeni a csoportomat, hogy ne terheljem túl őket mindenféle hülye kérdésekkel, átfogalmazom, átkeretezem a munkát, s én szívom meg. Azt mondtam, hogy elég lefuttatni azokat a teszteket amik első körben megbuktak, de a kolleganőm az egészet újra akarja futtattatni.
• A gyermekem 17 éves születésnapja végre meg volt ünnepelve, de még nem tudom, hogy (utólag) milyen ajándékkal tudom meglepni. Megegyeztünk egy apás boltolós napban, de semmi konkrét dátum.
• A nap süt és én itt vagyok bent: ma 7-kor kezdtem (mert nem tudtam visszaaludni), és már haza mehetnék, de bámulom a képernyőt, hátha valamit még le tudok tenni az asztalra. (Ja, a szemüvegem).
• A tesókkal való lakás kiürités dugába tűnik látszani dőlni, hogy szépen megaszondjam, mert van aki nem akar találkozni a másikkal, viszont az a másik akar ezzel az egyikkel, vallásháborús okokból, ami féloldalas.
• Fél szemem a befektetési és a pénzváltási lehetőségeken, úgy néz ki elillant az alkalom, hogy buy on dip, azaz leárazáskor vásároljak, és a bitcoin is erősődik, de nem annyira, hogy pluszban legyek.
• Adót kell fizetnem. Eddig minden évben visszakaptam, idén 650 euróval tartozok az államnak. Nem értem, hogy csúszott így el az adóelőleg.
• Be kell vallanom az örökséget, amit már egyszer leadóztam magyarországon (0 forint volt), de itt a be nem fizetett összeg után kamatos kamatot kell fizetnem. Ami 0 euró után persze nem 0, mert emeli a jövedelemadó alapom, szóval nem örülök.
• S ez még csak az egyik fele, 2023-ból apám után, a másik fele, hála az emelkedő lakásárakat, már meghaladja az illetélmentes szintet, és az után fizethetek mint a tejesember.
• A párkapcsolatban sem történt túl sok pozitív fordulat
• A fiam achillese ugyan szépen gyógyul, de még 6 hétig én járok helyette boltba, ráadásul a párja is elutazott haza ázsiába temetésre, 4 hétre.
• Az üzemorvos naponta küld emailt, hogy töltsem ki a "hogy bírok megbirkózni a munkahelyi változással és milyen a munka-otthon egyensúlyom. Mindennap kitöltöm, egyszer behazudom, mogy minden tiszta tavasz és cseresznyevirágzás, máskor meg reálisan beírom, hogy eddig eddig eddig vagyok és nem bírom tovább.
• Hiába állt be a cukorszintem, egyre csak dagadok. Jönnek vissza a tavaly leadott 15-16 kilók. Úgy, hogy szinte semmi finomat nem ehetek. Se kenyér, se krumpli, se rizs, se tészta, pizza, palacsinta, chips, csoki, cukorka. Nem tudok mit enni, pedig kívánom.

Nem tudom hogy a fentiek közül melyik okozza. Mindegyik olyan, amivel meg tudok birkózni, amit tudok kezelni.