Hazajöttem Magyarországról, és mindjárt előkerült a téma, hogy akkor mi lesz a közös jövőnk sorsa. A szabadság alatt azt találtam mondani, hogy ott (Budapesten) jól éreztem magam, és akár oda is költöznék, ha kivásárolna a lakásból. Ettől állítólag teljesen lebénult, és alig várta, hogy megbeszéljük. Nyugtattam, hogy nem kell annyira komolyan venni, ott most jön a nyár, és a balatoni 33-34 fok is sok volt nekem, mikor Somogyból a rokonoktól hazafelé megálltam fürdeni, hát még a 40 fokok, amik még csak most jönnek. Szóval a nyár vége előtt biztos nem költözök el.
Aztán mondom, amit mindig, hogy nem érzem jól magam, s ennek sok oka lehet, lehet a munka, lehet a gyermekeim helyzete (egyik elszakította az achillesét, egyik továbbtanulása kérdéses, egyik terhes, és egyik panaszkodik a munkára), lehet anyám elvesztése és az örökösödési dolgok, a lakás kipakolása és eladása, de lehet az is, hogy a közöttünk levő feszültség okozza. Tehát nekem ez a 2 év próbaidő nem biztos, hogy segített elmélyíteni a kapcsolatunkat. Mert arról volt szó, hogy ha összeöltözünk, lehet, hogy nem bírjuk ki egymást, de 2 év után adómentesen eladhatjuk a lakást, ezért legyen 2 év próbaidő, azalatt meglátjuk, tudunk-e együtt élni. Mi most erre a próbaidőre mondjuk azt, hogy nem jó, nem akarjuk folytatni.
A párom húga hasonló helyzetben volt a pasijával, a pasi beköltözött, aztán visszaköltözött a sajátjába, ők mondjuk nem bútoroztak teljesen össze. Mi leginkább az anyagiak (kiadások kölcsönös csökkentése) miatt költöztünk leginkább össze, M* kiszámolta, hogy azzal nem megyek mínuszba, és azt akarja, hogy maradjunk barátok. Gondolom friends with benefits, de a benefit tüze már jó régóta kialudt és ki is hűlt közöttünk. Ami jó volt vele, az megszokottá vált, vagy teljesen elmúlt, mivel éjjel-nappal együtt vagyunk, már nem megyünk ki sétálni együtt, már moziba és színházba is a barátnőivel megy, hogy legyen ideje magára nélkülem. Nekem sincs hova "haza" menni, ha el akarok vonulni, mert besokalltam a sok finn beszélgetéstől, max a saját szobám marad, hacsak nem számolom a budapesti hétvégéket kb 2 havonta, de ezek épp most szűnnek meg, mert nem igen lesz kihez hazamenni, ha eladtuk a lakást.
Aztán mondja, hogy neki sem volt már jó az utóbbi időben, és már nézett is lakást. Hoppá! Akkor megbeszéltük, hogy felbontjuk az eljegyzést, s ha sikerül megállapodni az árban, megveszem a részét, nekem mégiscsak itt laknak a szomszédban a gyerekeim, és bár nagy a lakás, de ki fogom tudni fizetni a nagyobb hitelt, és õ keres valamit a közelben, mert õ is megszerette a környéket, hogy innen hamar beér Helsinkibe, vagy a két fiához, akik nem laknak túl messze, és kelet-Helsinkibe dolgozni, vagy nyugat-Espooba a lányához. Erre eddig nem is gondoltam, hogy a vonat oda visz, ahova akarom, már amikor járnak, mert most Myyrmäki és Huopalahti között nem jár, és a munkahelyre most kénytelen vagyok autóval járni.
Szóval levettük a karikagyûrût és elmentünk Suomenlinnára degagement kirándulásra, ahol az engagement után voltunk. Igazából a 2 barátnõjével ment volna nyári szabadtéri színházba, de az egyik lebetegedett, és én voltam a beugró. Mondjuk a felénél eljöttem, mert ebben a történelmi darabban a finnek egymást gyilkolták, a pirosak a fehéreket, aztán a fehérek a pirosakat, és nekem nem volt hangulatom ezt nézni, ez a finnek szomorú történelme back 100 in time, engem nem szórakoztatott, inkább zavart, meg a kényelmetlen ülések, ahol az átlagosnál sajnos nagyobb testemet kénytelen voltam összehúzni, s mellettem a leendõ exem, aki talán még nálam is szélesebb. Szóval a szünetben elmentem haza, hogy megnézzem a magyar-finn focimeccs végét. A szünetben értem haza, és láttam a 3. gólt.
A smire a drága hazaért, elaludtam a tv elõtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése