Kerestem mindig is a boldogságot. Hogy mi tesz egyes embereket boldoggá. Olvastam rengeteg könyvet, talán Csíkszentmihályi közel állt hozzá. Csodáltam azokat az embereket, akik "megtapasztalták" a szeretetet, mikor beálltak valamilyen fiatalos vallási szektába, legyen az a goranga matricát osztogató krisnások, a lakásokba bekopogó, mindig mosolygó utolsó idõk szentjei, a titkos tanfolyamokat drágán osztogató szientológusok, a vidám vasárnapokon vidáman adakozó hitgyülisek, a jógik, a csatornázók, a fényevõk, vagy a templomban áhítattal éneklõ keresztények. Mindegy, milyen csoport, lehet akár a kocsmában önfeledten, hangosan magyarázó alkoholisták, vagy a társasjátékozó mensások, úgy tûnt, hogy az ember társaságban, mikor magáról megfeledkezik, boldog. Ha megkérded, hogy hogy érzi magát, azt mondja, most ok, most boldog, de úgy általában, ha innen kimegy, vissza a hétköznapokba, akkor eléggé elkeseredett, magányos, bizonytalan a jövõt illetõen. Akkor ez most boldogság?
Állapot-e a boldogság? Pillanatnyi érzés, amit minden pillanatban vizsálni kell? Diszkrét vagy folyamatos? Van-e a boldog és a nem boldog állapot között folyamatos átmenet? Kifejezhetõ a boldogág mértéke százalékban? Egyáltalán, kifejezhetõ-e bármi is százalékban, akár a magyar foci teljesítménye ("ha azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet, gondolj a magyar focira"), vagy a gyerek sírása (elég beadni egy oltást, és megtapasztalod, milyen, mikor 100 százalékon üvölt)?
Aztán elnézem, ahogy az a csöppség az anyja ölében nyugodtan szopizik, vagy alszik, vagy gügyög, egy hosszabb hétvége után újra látni és észrevenni, hogy már beszél a játékaihoz, hogy másként sír, hogy hosszabbakat alszik, hogy nõ, aztán látni, mikor elsõ szerelmével randizik, mikor lehagy magasságban, mikor üresre eszi a hûtõt. És akkor megjelenik az a bizonyos gyomrod körüli érzés... na az lehet a boldogság. A boldogság nem pénz, nem anyagi, nem materiális kérdés. És még csak azon sem múlik, hogy tudod-e, hol van a törölközõd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése