Krampusz

Rövid hét van, holnap állami ünnep, aztán pénteken megint munkanap, de azt már otthonról, arra az egy napra nem lesz ovi, szerencsére nem tologatják a finnek a napokat, nem kell ledolgozni sem elõtte, sem utána, hogy pukkadjanak meg a magyarok, mert jövõ hétvégén a gyerekeimnek iskola lesz, s hiába megyek haza születésnapot és karácsonyt ünnepelni, ha mindenki a pumát építi. A távmunka miatt is jól jön a hideg, mínusz tizenhat volt reggel, nem kell az autóval vacakolni, bár az is indulna gombnyomásra, ha nem felejteném el bedugni a blokkfûtést.

Bekaptam ezt a hideget, köhögök, remélem azért tudok majd énekelni holnap a Bóbita Mikulásnak. Természetesen megyünk a magyar mikulás-ünnepségre, tudjátok, itt még összetartanak a magyarok, a gyerek már nagyon várja, én is, csak a közösségi sonkát nem. Finn szokás karácsonykor sonkát enni, ez a mém beszivárgott a magyar bulira, s akkor is ki kell fizetni a sonka árát, ha vega diétán élsz.

Remélem elég jó voltam az évben, s csokit kapok nem infarktust virgácsot. Próbálok szervezni a gyereknek egy visszamaradt mikulást, hogy neki is legyen kinder-tojás a csizmába. Nehéz, mert a finnek nem ünneplik, ilyenkor az összes mikulásukat elküldik Magyarországra, vagy az elnöki palotába sorba állni kezet fogni az elnökkel.

Na, legyetek jók, és ne felejtsétek este kipucolni a csizmát. Lefotóztam az idei krampuszt, vigyázzatok, dühös. Ne írjatok kommentet, nem fogom elolvasni!