Nem tudok olvasni - túl nagy a csend?

"Mi kell ahhoz, hogy megérintsen [egy könyv] engem, hogy meghalljam mit is akar nekem üzenni? Elsősorban minőségi idő és csend. Valljuk meg őszintén, hogy mindkettő nagy hiánycikk életünkben."

Pataki Levente sorait olvasom, pár perccel az után, hogy valakinek panaszkodom: nincs idõm olvasni, hiába várnak a könyvek, kb 30 darab sorban az asztalomon, ha nem megy az olvasás. Gyarapodnom kellene, fejlõdni, tanulni, újat látni és hallani, hogy rendezõdjenek az agykockáim, de valahogy csak bámulok ki a fejembõl, nézem az elhúzó repülõket, az égen kergetõzõ madarakat, a bodorított felhõket, a levágott füvet, a kivágott fa hûlt helyét, és a frissen gõzölgõ grillcsirkét a salátaágyon... Nem, az olvasás most nem megy. Talán nincs elég csend. Mióta elmentek, kívül elvileg csend van, de belül zaj, zûrzavar. Nem tudok minõséges idõt csinálni, hiába dolgozom minõségbiztosításban, magam számára nem tudok biztosítani. Csak nyafogni, hogy nem megy az olvasás. És olvasom tovább:

"Figyeljük meg, hogy milyen zajos világban élünk. Már nagyon nehéz olyan helyre félrevonulni, ahol mindenféle zajtól távol vagyunk. Nem is olyan rég, egy ifjúsági bibliaóra kapcsán tevődött fel a kérdés, hogy a mai generációnak van-e szüksége a csendre. Meglepő volt azt hallani, hogy sokak nem tudnak mit kezdeni a csenddel, sőt egyenesen zavarja őket."

Pont errõl beszélek. Talán ha lenne valami háttérzaj, gyerekzörej, vagy tévé, vagy zene... Van, amikor megérint ez a Levente. Hálás vagyok érte.

"Érdemes ezen elgondolkodni. Ha valóban zavar a csend, vajon mi az oka mindennek? Félek attól, hogy a csendben egyszer csak érthetővé válik az Úr szava?"