Ma megint megállított a rendőr. Előbb cikázva bevágott elénk, aztán mögénk került és levillogott. Kérdezte, hogy tudom-e, hogy miért állított meg? Mondom, hogy nem. Erre hosszasan nézegette a jogsim. Cseréljem ki az izzót, mert a jobb első kiégett. Most megkegyelmez, és nem büntet meg, de a kamera miatt hivatalosan, szóban figyelmeztet. Megijedtem, hogy akár bevonhatta volna a finn jogsimat, és elkobozhatta volna a bűnelkövetésre használt eszközt. A mamáék autóját.
Nem tudom mi a jó magatartás ilyenkor. A kedvességét hálával, netán friss zserbóval, vagy borravalóval értékelni? Meghajolni és megmosni a lábát? Picire összehúzódni, elbújni a föld alá, mert egy bűnös disszidens vagyok?
Mennyivel másabb világ ez! Azt hiszem elveszett valahol a bizalom.
Ambivalens érzés. A gyerekeim, a szüleim, az éghajlat határozottan jót tesz az idegeimnek, de ez a fajta félelem meg árt. Ha autóba ülök, tök mindegy, van-e rajtam sapka vagy nem, mindig lehet találni valami okot, amivel jól megbüntethetnek. Jut eszembe, holnap leellenőrzöm, nem járt-e le az olló szavatossági ideje az eü csomagban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése