Kérsz egy majmot?

Azt veszem észre, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim, hullámzik a hangulatom. Most például jól érzem magam, örülök, hogy kicsit hómunkázhattam, aztán kimozdultam itthonról. Az alatt a 6 nap alatt is tök jól megvoltam magammal, amíg két munkahely között itthon ültem, de aztán rámtört megint valami aggódás, hogy nem tudok dönteni, nem tudok nemet mondani, és vállamra veszek erőmet meghaladó feladatokat, most amikor az új munkahelyre kell koncentrálni. És nincs, akivel a problémáimat megbeszélhetném úgy, hogy ne tenném a vállára a majmot. Aki segítene priorizálni, hogy arra fókuszáljak, ami fontos, és segítene felismerni az időrabló, felesleges dolgokat, amit abba kellene hagyni.

Azt is veszem észre, hogy mindent, amit csinálok, valami érdekből teszem: azért járok templomba, hogy jobb emberré váljak, hogy nekem is jusson a kegyelemből és megbocsátásból. Azért akartam elvállalni egy közösség vezetését (felkértek), mert akkor körbevehetném magam emberekkel, fontos lehetnék, valami értelmet kapna az életem, és most mégis azért mondom le, mert akkor nem jutna időm arra, hogy gatyába rázzam magam. És mert a lehetséges sikerek mellett kudarcok is érhetnének, és azt most nehezen viselném (nem vagyok jó erre meg arra, és még egy programot megszervezni, és más embereket rugdosni, hogy dolgozzanak, arra sem lennék képes, egymagam meg beleszakadnék).

Haj! Azt hiszem nem élettárs, csak egy jó barát kellene, akivel meg lehetne osztani a gondjaimat, aki kívülről látná a vergődésemet, és időnként észhez térítene,visszapofozna a normális kerékvágásba, felnyitná a szemem, hogy túlságosan negatívan látom a világot, és nem minden annyira fekete fehér. Valaki azt mondta, hogy határozottan túlagyalom megint a helyzetemet, és hogy a ... tüneteit látja rajtam. Hát akkor be kell fizetnem magam, hogy egy hivatalos beszélgetőtársam legyen, aki meghallgat, és akit nem terhel a hülyeségem.

Na most itt vagyok a saját magam rendbehozásával. Vannak módszereim, amivel átvészelem a magányos éjszakákat: nyomkodom a számítógépet, ha elfárad a szemem, berakok egy filmet, ha azt is megunom, sudokuzok, vagy ha már végképp nincs mit csinálni, kimegyek, rágyújtok, és elolvasok egy oldalt valami lélekmelegítő könyvből. De ezek még nem erősítik meg az állóképességem és az immunrendszerem: gyötröm magam, hogy elvigyem magam úszni, szkvassolni, és bejelentkezzek egy konditerembe. Azt hiszem, sok van még előttem, pedig azt hittem új év, új ember, ágyő múlt. Nem, nem megy az olyan könnyen.