2016. június 1., szerda

Bátorságpróba

Ma bátorságpróbát tettem: éhesen és fáradtan végigsétáltam az áruházon. Az elsőszülött gyermeknek kerestem diplomakötésre ajándékot, telefontokot az új, nem-Lumia (a büdös hazaáruló kölke) telefonjára. De mit csináljunk, ha már a finn kormány sem rendel nem-finn nem-Nokia telefont, nem bízik benne senki, csak én.

Bátorság, mert tudjuk, hogy éhesen nem szabad bemenni a boltba, mert mindenféle dolgok beugrálnak a kosárba, meg fáradtan sem, mert úgy nem tudunk megküzdeni a kísértéssel, aki azokat a fránya kajákat kosárba ugrásra készteti.

A trükk az volt, hogy nem vittem magammal kosarat, se pénztárcát. Ez utóbbi igen hatékonynak bizonyult, mert a pénztári sort szépen kivárva végül mindent, a kezeimből, meg a hónom alól ott kellett hagyni a pénztáros kisasszonynál. Ez is mosolygós volt, bár lennék 25 évvel es 25 kilóval fiatalabb...

Ma láttam egy fiatal fiút, aki nagyon ki lehetett gyúrva, mert úgy cipelte a láthatatlan dinnyéket, mint én a kólát, a hóna alatt. Eszembe jutott, hogy miért áll el annyira a kondis fiúknak a két karja oldalra. Azért, mert a kondizásban termelt izzadtság kicsípné a hónaljukat, mint nekem az uszoda klóros vize. Vagy mert az izzadtságszag könnyebb a levegőnél (a pelenkát is a gyerek nyakánál szagoljuk), és felfele száll. Fúj!

Most pá, a szégyen és az éhség az úr, mondhatni motivációs tényező. Balra el.

Nincsenek megjegyzések: