Gumibogyótámadás

Nem is én lennék, ha megúsznám megégés nélkül. Már úúgy hiányzott! Avagy a drágán vett bolti csoda leváros üveg kupakja megadta magát. Sejtettem, hogy valami turpisság van benne, mert ez nem az a sima bolti konzerves üveg és a hozzá való egyen kupak, hanem valami speckó, magasabb a kupak pereme, a menet, gondoltam talán így jobban zár. Jó drágán (annyiba került az üres üveg, mint a másik boltban a lekvár, vagy Uncle Bens Thai kókuszos curry üveggel együtt). A frászt. Csak így tudták megoldani, hogy a gagyi angyagból készült kupak valamennyire rajta maradjon az üvegen.

Az úgy volt, hogy belemertem a kiforrázott üvegbe a lekvárt, rátekertem a kupakot, megfordítottam az egészet, hogy az üvegben levő levegő felmelegedjen, ilyenkor még egyszer egy kicsit meg szoktam ereszteni a kupakot, hogy a felesleges - már forró és kitágult - levegő kiszaladjon, erre az a megnövekedett forró levegő hát nem levágta a kupakot? A menet nem tartott. Az üveg lekvárral együtt elrepült, az ujjam és a tenyerem megégett. Ez még a kisebb baj, a nagyobb az, hogy az egész konyha kapott gumibogyó támadásból, a vörösáfénya szemek mint valami repeszgránát szikánkjai betöltötték a lakást. Saját színes szélesvásznú cukros piros tüzijáték, aug 20-án este, magyar idő szerint szinte pont 9-kor.

A kezem? Túléli.

Tanulság? Soha ne bízz az idegenben. Addig ne barátkozz ismeretlen üvegekkel, amíg nem bizonyított.

Az idegenről jut eszembe a film, Welcome to Norway, ami a bevándorlókról szól, és állítólag vicces. Állítólag, mert inkább úgy döntöttem, hogy gumibogyót válogatok, ha már betegen itthon maradtam befőzni, azt a maradék három kilót (tegnap csak kettőt válogattam át és főztem be, és ennyi maradt), gyorsan kiválogatom, és odakészítem, hogy este a piknik, meg az uszoda, meg a filmek után csak alá kelljen gyújtani, és már kész is. Csak a gumibogyó, ami finnül puolukka, avagy vörös áfonya (fanyar, de tele mindenféle hasznossal, most ne kérdezzétek mivel, talán flavonokkal meg vitaminokkal, de a medvék is ezt eszik) úgy gondolt, hogy nyugodtan lekéshetem a filmet, mert rengetegen voltak, és szinte mindet egyenként kellett válogatni, leszedni a rátapadt levéldarabokat, meg a szárukat, pici két milliméteres vacakokat. (Azt mondják a finn mensás lányok, hogy azt felesleges leszedni, mert főzéskor eltűnik.)

Szóval az egyik filmet, ami a másokról, az idegenekről szól, kihagytam. A másikat viszont, a Captain Fantastico-t megnéztem, és igazán nem bántam meg (10-ből 9 pontot kap tőlem). Jól beválasztottam, ez is a másságról szól, de máshogy. A tanulsága az, hogy ha az ember más, és illiberálisan szembe pisil a széllel, akkor is tudnia kell alkalmazkodni a többségi szabályokhoz, mert a többség eltiporja. Hát a főhős és a családja is megpróbálja, és ... és sikerül is nekik, de nem lövöm le a poént, mindenesetre maguknak főzik be a savanyút és a lekvárt is. Volt még a filmben gyerekvédelem, meg gyerekbántalmazás, meg háztetőről leeső gyerek, meg mindenféle vallásos meg filozófiai izé, meg bátortalan pasi, aki nem tudja mit kezdjen a nővel... :) szóval a lelkemhez igazán közel állt a film. Hogy akkor miért csak 9 pont? Mert amerikai. Bár akár road movie-nak is jó. A mormon vagy amish jelenet a rendőrrel cuki volt. Na meg a Noam Chomsky nap megünneplése.

Ez a pasi a főszereplő.

Közben persze úsztam is, fél órám volt, ezért épp csak nem lett meg az 1000 (előttem valaki úgy fuldoklott, értsd: lassan kapálózva úszott, hogy nem tudtam soha megelőzni).

A finnekkel meg piknikezni voltam, Hanabit játszottunk, mikor végre elővette valaki a kártyát. Meg kellett állapítanom, hogy ugyanúgy jár az agyuk, mint a magyar társasjátékosoknak.

Most hallom, hogy pattognak az üvegek a szaunában, most horpad be a kupakjuk. Megyek, megsimogatom és megszámolom őket. A fél liter szörpöt leszámítva kb 4 kiló lekvár lett, kb fél kilót a fagyra tettem, jó lesz majd a kásába reggelire.

Majd elfelejtem mondani, a gulyás is elkészült, igaz nem szabad tűzön, hanem itthon, de nagyon finom lett, bánhatja a hegy, hogy nem megy mohamedhez (ugyanis a ha nem megyek a zsűri elé, ők sem jönnek ide kóstolni). Mindenesetre az itthoni zsűri (én) dícsérte a szakácsot (magam).